Tudnátok nekem segíteni?
arról lenne szó hogy tanultuk a második világháborút na most az lenne a kérdésem hogy pl Romániában 800-ezer zsidó élt ma
már csak 6000 él és ott voltak a németek akik száma 557-ezer volt ma már egy sincs Erdélyben.a másik hogy Magyarország 1947-ben kitelepítette szintén a németeket de maradt kb 200-ezer a mai Magyarország területén mára szinte "kihaltak" valamint a holokauszt után a zsidók kb szintén 200-ezer tért vissza na most ők is hová tűntek ma
létszámuk 13000.
Tanuld meg a vesszők és a pontok használatát légyszi, mert így nagyon nehéz megérteni amit írsz.
Ha jól értem a kérdést, akkor nem érted hogy miért tűntek el népek adott helyekről. Szerintem az oka ennek csak az, hogy a népszámláláskor ma már kevesebben vallották magukat németnek és/vagy zsidónak.
A romániai zsidóságot is megtizedeli a holokauszt, valamit ott is történtek német kitelepítések.
A szocializmus idején pedig Románia egyezséget kötött az NSZK-val, valamint Izrael állammal, hogy engedi kitelepedni a zsidó, és német nemzetiségű állampolgárait, amennyiben az említett országok fejpénzt fizetnek utánuk. Ennek köszönhetően gyakorlatilag megszűnt a zsidó, és német kisebbség Romániában, kivándoroltak az NSZK-ba, és Izraelbe. Ceausescu román diktátor gyakorlatilag eladta őket.
A magyarországi németek számának csökkenése az asszimilációnak köszönhető, de a 2011.-es népszámláláson így is 130 ezren vallották német nemzetiségűnek magukat.
A holokausztot túlélt magyar zsidóság egy része kivándorolt Izraelbe, mások asszimilálódtak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!