Várhatóan melyik választókerületben lesz a Jobbiknak a legnagyobb támogatottsága 2014-ben?
Ez a térkép a 2010-es választásokon 2. helyet elért pártokat mutatja. Narancs a Fidesz, lila a Jobbik, piros az MSZP, fehér a független. Valószínűleg jövőre is ott lehet erős a Jobbik, ahol lila színt látsz. Talán még ennél is jobban kelet felé fog eltolódni.
Itt pedig a megyék területi listáira leadott szavazatokat lehet megnézni 2010-ből. itt is jól látszik, hogy a keleti megyék nagy részében a Jobbik, a nyugatiakban az MSZP szerezte meg a második helyet.
A megyékre leadott szavazatok aránya vélhetőleg annyiban változott, hogy a Jobbik visszaszerezte az EP választásoknál megvolt második helyét Pest megyében és megszerezte a Fidesz legnagyobb kihívójaként a rangot a Dunántúlon: Zala, Somogy és Baranya megyében és a Hantos, illetve a Kajászón történt gazda ribillió miatt. Mely erőket nagy részt a Jobbik szólította meg Fejér megyében is. Ugyanis a szavazat különbség 2010-ben ott mindössze 1,5%-k volt. Szabadna megjegyeznem,
Viszont a Keleti ország részben Somogy mellett esélyesnek érzem a részükről, hogy a legnagyo kihívójává lesznek a Fidesznek: Bács-Kiskun, Békés, Csongrás, Nográd megyében.
5 terület tűnik bizonyosan MSZP főlényünek. Ez.: Budapest, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson Sopron, Vas és Veszprém.
Azon terület, hol a legnagyobb esélye van a Jobbiknak a diadalra: Szabolcs, Heves, Jászság.
Borsod esetében is azt mondanám, hogy esélyes, de nem tudni mennyire viselte meg ott a Jobbik erejét a Szegedi mizéria. Azonban Miskolcot a Világsátor aláírás gyűjtésből látottan nem nagyon viselhette meg. Hisz 35.000-et gyűjtöttek össze. Mely szavazat mennyiséggel Miskolc a Jobbik fellegvárává válhat. Ahogy Szeged az MSZP vidéki fellegvára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!