A választások után az Új magyar gárda fog a rendőrséggel közösen járőrözni?
A bűnözés csökkenni fog ha a három "rendfentartó"csapat egyetértésben felosztja a munkát.
A rendőrség bírságol.
A gárda és (munkás polgár)őrség járőrözik.
Szerencsére nem. Hacsak az új kormány a 2/3-ánál fogva át nem írja az Alkotmányt. Szerintem nem politikai milíciákra van szükség a rend biztosítására, hanem jól szervezett, a köztársaság és összes polgárának biztonságát, épségét és nyugalmát védő rendőrségre.
A Gárdával sem lett volna baj, ha nem politikai (és főleg nem lejáratott) eszmék, jelképek és célok mentén, hanem polgári jó szándékból és segítőkészségből alakult volna.
a jobbiknak kell nyerni
különben orbán szétveri a gárdát
nyugi nem fogja tudni a jobbik erősödik
erősödünk
a jobbik rendezvényeire ezer számra jönnek az emberek az ország minden részéről
most is 1500 an voltunk
Kosztolányi Dezső tér környékén a Horthy-emlékmeneten.
persze az ÁVÓ-sok megint bepróbálkoztak de a provokáció ellenére békés maradt az emlékmenet
nem jött be Drasi!
"persze az ÁVÓ-sok megint bepróbálkoztak "
Nem az "ÁVÓ" próbálkozott, hanem azok, akik egy több százezer ember életét követelő antidemokratikus rezsimet ünnepeltek. Abban a városban, amelyet (és amelynek polgárait) a főméltóságú vitéz tengernagy annyira lebecsmérelt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!