Két országban élünk?

Ez ennek az országnak az egyik legnagyobb tragédiája. Kellene hogy legyen egy közös alap, egy közös értékrend, amit a normális emberek pártállástól függetlenül elfogadnak. Itt sajnos nincs, és kilátás sincs rá. Ezért aztán egy-egy kormányváltás mindig azt hozza, hogy azt a pici kis eredményt, fejlődést is, amit az egyik kormány úgy-ahogy elér, azt a másik lebontja, és a nulláról próbál meg újrakezdeni mindent. A végeredmény meg az, hogy az ország 20 éve egy helyben topog, nincs, vagy alig van fejlődés, miközben mások rohamléptekben zárkóznak fel a környezetünkben.

És ez a végletes megosztottság sajnos beleette magát a hétköznapokba, az egyszerű emberek gondolkodásába is. Az egyiknek a holokauszt fáj (csak), a másiknak meg a kommunista bűnök. Az egyiknek az árpádsávos zászló a legszentebb szimbóluma, a másiknak ez a halált és megsemmisítést jelképezi. Teljesen más kultúrát épített ki magának a jobb- és a baloldal, akiket az egyik oldal nagy íróknak, ikonoknak tart, azokat a másik oldal lebecsmérli, és fordítva. És még napestig lehetne sorolni ezeket.

Azok az országok, ahol ekkora a megosztottság, kudarcra vannak ítélve, és még a szerencsésebb eset az, ha szét tudnak szakadni. Ilyen hatalmas és áthidalhatatlan értékrendbeli különbségek voltak az egykori Jugoszlávia népei között is, de mivel ott az eltérő értékvilágú népek több-kevésbé földrajzilag körülhatárolható egységekben laknak, még ha iszonyatos bonyodalom árán is, de szét tudtak szakadni, ami ilyen körülmények között logikus lépés volt.

Hasonló feloldhatatlan és ezért pusztító megosztottság van a mai Ukrajnában az Európa-orientált és az orosz értékvilágú csoportok, illetve országrészek között. Ukrajna túl hatalmas és túl bonyolult ahhoz, hogy szakadni tudjon, pedig ott is ez lenne a kívánatos. Látható, hogy így ők is csak vergődnek, akárcsak mi. Magyarországon meg esély sincs a szakadásra, mert itt a megosztottság nem kötődik éles földrajzi határokhoz. Így viszont halálra vagyunk ítélve.