A Fidesz tényleg nagyobb sokkal nagyobb mértékben emelte a minimálbért, mint az MSZP?
2002-ben 50 ezer Ft volt a minimálbér. 8 év alatt ez 73 ezerre nőtt. A Fidesz 3 év alatt ezt 98 ezerre emelte, jövőre pedig 100 ezer Ft lesz.
Már most 3 év alatt is többet emelt a Fidesz, mint az MSZP 8 év alatt.
"Hasonlítsd csak össze ugyanígy, de most nettóval."
1997: 15.045
2002: 37.750
2010: 60.236
2013: 64.190
Igen, valóban megemelte. Viszont emellett elvette két lépcsőben az adójóváírást. Régen a minimálbér adómentes volt, most adózni kell utána 16%-ot, illetve emelkedtek a járulékok is.
Úgyhogy valóban, a bruttó minimálbér sokkal magasabb lett, viszont az, amit az ember kézhez kap belőle, az nemhogy nőtt volna, de megkockáztatom, hogy még kevesebb is lett.
"kenyér ára 2002-ben 151 Ft volt, most meg 300-350 Ft"
2002 után egész sok ideig az MSZP volt kormányon, szóval a kenyér árának növekedése nagyobb részt az ő bűnük.
"Csak mert most láttam egy másik kérdésnél, hogy a Fidesz a minimálbéresek ellensége. Ezt a kijelentést egyszerűen felháborítónak tartom."
Ebben az esetben köszönjük a Fidesz propagandát, de továbbra sem értem, hogyan függ ez össze azzal, hogy kérdezel valamit és utána aláírod a választ, utána pedig várod az egyet nem értéseket, hogy vitatkozhass.
Jól van kérdező, akkor most vegyük figyelembe a 26 ezer féle adót is, amit a Fityisz 2010 áprilisa óta bevezetett és akkor a +4000 forint már nem is tűnik olyan túl soknak. Pláne hogy a különböző termékek nem kevéssel lettek drágábbak 3,5 év alatt.
De nem baj, mert az MSZP az ugye egy utolsó, mocskos, szemét, komcsi banda és ettől az egy ténytől a Fidesz már egy mennyei magasságokba emelkedett csodacsapat lesz.
Maradjunk annyiban, hogy mocskos banda mind a kettő. :D
Kedves kérdező, esetleg beszélgessünk arról is, minek mekkora volt az ÁFA-ja a Fidesz előtt, és a Fidesz alatt?
Vagy a jövedéki adókról?
Tessék kérdező, megbuktattad a kérdésed. Az mszp többet emelt nettót mint a fidesz. Persze időarányosan számolom. Tehát mintha 8 évig ebben a tempóban emelné a fidesz, ahogy eddigi ~4 év alatt.
De attól még fos az mszp, mert hitelből csinálta.
Fidesz meg idióta, mert ettől nem fog a gazdaság beindulni.
Csá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!