Mi a véleményetek, jön a defláció?
„nem jön”
Megkérhetlek hogy részletezd, miért is nem jön?
Minden adott hozzá, és csak az szól ellene hogy még nem volt nálunk.
A külgazdaságok, mindenütt protekcionista felfogást követnek, ez azt jelenti hogy csak jelentős árengedményekkel lehet a piacon elérni eredményeket.
Ahol nem tudnak anticiklikus politikát és protekcionista tőkebefektetéseket eszközölni ott szűkül a piac.
A monetáris gazdaság az € miatt szabottan mozog és nem igazán látom a magyar jegybank lehetőségeit sem alkalmasnak a befolyásra. Illetve a belső eladósodottság lakossági viszonylata sem tesz lehetővé pld csúszó leértékelést, vagy egyéb lehetőségeket.
Én eléggé félek.
Persze nem tudom hogy a következő kormánynak mik a terveik és mik a lehetőségeik.
Elértük a kontra produktivitás nemzetgazdasági határait, és ha nem tudnak pénzt pumpálni a gazdaságba mind a fogyasztás élénkítés míg a mérleghiány, mind a likviditás okán, akkor baj lesz.
Persze ebben a duális srtukturában ez is csak bukó, hisz nagy a pénz kiáramlás, de a másik oldal meg a meglévő piacaink tálcán kínálása.
De ezen a ponton sok a kérdés, és bár van számtalan lehetőség de ez már az izmusok és a gazdaságelméleti hit kérdése!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!