A Jobbik a cigányoknak köszönheti azt amit eddig elért. Így van?
Több összetevős a dolog, nem lehet kizárólag a cigányokra mutogatni, bár az tény, hogy a magyar lakosság 99%-ának elege van belőlük. Még az is utálja őket, aki egyébként nem rasszista... Mondjuk ezek után nem is nehéz.
Ami miatt a Jobbik egyáltalán színre léphetett, az az, hogy 1990 óta nem volt egyetlenegy hozzáértő kormányunk sem. Mindegyik csak kiárusította az országot, és két éve bekövetkezett az, ami világpiaci válság nélkül is bekövetkezett volna pár éven belül: Magyarország a padlóra került. Ebben szerepe volt az élősködő, dolgozni lusta cigányoknak, az adócsaló, sikkasztó magyaroknak, és persze a hatalom birtokosainak, akik két kézzel szórták el azt a tőkét, amiből felépülhetett volna egy új Magyarország. Ehelyett...
Bár a Jobbik több tervével nem értek egyet, mégis jogosnak tartom, hogy léteznek. Minden országnak olyan a politikai elitje, amilyet érdemel...
Ez csak azoknak a véleménye, akiket szisztematikusan sikál a ballíb média, és bár ott ülnek a gép előtt, még sem néznek semminek utána. Nem olvasnak el programokat, nincs önálló véleményük semmiről.
Rajtuk nem lehet segíteni.
Igen ez a jobb oldal. Semmi kompromisszum készség, semmi tolerancia. Ez aztán a jövő demokráciája.
Mit is kellene tolerálnunk? Az elmúlt 8 évet? Vagy azt hogy ha egy jobboldali felveti a törvényes kivizsgálást már is fasiszta? Vagy hogy ha azoknak az eltávolításáról beszél, akik erre a teljesen fars pályára állították az országot. Igen azokat el kell ítélni. És igen segíteni kell nektek, mert nem értitek, meg hogy azokat akiket balosnak néztek azok nem azok. Amikor sikerül lezárnunk, nekünk jobbosoknak egy korszakot, akkor talán lesz igazi bal, és ennél több segítséget nektek balosoknak nem adhatunk..
"A Jobbik a cigányoknak köszönheti azt amit eddig elért. Így van?"
Nem, a Kurucinfónak és az MSZP-nek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!