Meddig hazudhatnak még a az utódpárt képviselői és szabados demokrata elvbarátaik és egyéb hűbéreseik a Jobbikról?
szemfényvesztés...
valaki megkérdezhette volna a francia fickótól, hogy mi a véleménye a magyar nemzeti érzelműek által összeb*szott ("lesz még trianon magyar falu", "tetves békazabálok úgyis kiirtunk benneteket" stb.) kis Trianról (aminek mellékesen semmi köze a szerződéshez)...
szerintem a világ legröhelyesebb dolga, amikor kölönböző nemzetek nemzeti radikálisai fognak össze...
Kezd kialakulni egy átrendeződés az egész világon.
Mindenütt megbukott a neoliberális rendszer „ még az USA ban is” csak ott nem tudnak egyszerűen változtatni. Itt az Eu ban pedig kezdenek kialakulni, illetve megerősödni a radikális pártok.
Megbukott a nyomtassunk pénzt és kötvényt aztán infláljunk szemlélet.
Obama jobban eladósította az USA-t „kínának” mint brt mely előző elnök, romokban TÖBB BIZTOSÍTOS
Tb rendszerük, a hadi kiadásaik az egekben, a dollár olaj mindenhatósága remegni látszik.
Persze itt az Eu ban teljesen más minden, a problémáinkat is beleértve.
Mindenütt úgy próbálják aposztrofálni a helyzetet, hogy az emberek nehezedő helyzete alakítja és folyamatosan a szélsőségekkel, igyekeznek a saját bukásuk élét csorbítani.
Lásd OV beszédeit „ ahol minden 3. mondatban szerepel.
Sokan és egyre többen értik meg hogy ez a globális katyvas, pontosan azért nem működik mert egyszerre fogyasztásra serkent és egyszerre elvonja a pénzt a globalitásnak dolgozók zsebéből.
Szóval a vak is látja ma már hogy ez tarthatatlan, és csak azok a multik fognak fenn maradni akik a lokalitásokkal kitudnak egyezni. És itt van az eb elhantolva. Minél erősebbek lesznek a lokális érdekeket védő és alkalmazó erők, annál kisebb érdekérvényesítő szerepe és lehetősége lesz a most megkövültnek tekinthető politikai elitnek. Nem magyar példa a jobbik, és mindenütt vannak velük azonos felfogású erők akik növekednek. Ez is egy verseny, a jövő versenye és itt talán ebben még jól állunk!
3-4 éven belül lesz egy nagy változás, amikor a széles rétegek is megértik hogy az ember számára nem a piac szentsége, a fogyasztás mítosza és a globális értékek állnak a legközelebb, hanem a lokális éredekeik.
Hogy az individualizmus és az internacionalizmus közül nem lehet büntetlenül kiütni az egészséges nacionalizmust!
„szemfényvesztés...”
Tudod a nacionalista pártoknak ma már van közös ellenségük, és nem kell hogy egymást csöszögessék!
A globális hatalmi szféra, a megosztottságuknál sokkal erősebb kohéziót teremtett meg bennük.
Nem arról szól a nacionalizmus hogy a másikat tiporjuk el ( aki ezt hiszi annak valami baj van) hanem hogy védjük meg az értékeink, és a lokális érdekeink
„Kedves utolsó, Székelyföldön hogyan védhetjük lokális érdekeinket anélkül, hogy az ol”
Talán legelsőnek összekellene fogni a közép Eu s volt szocialista országoknak, hiszen az itt élő lokalitásoknak is léteznek közös érdekeik. Mikor ebben együtt tudunk működni, már nem is lesznek akkora távolságok a nemzeti érdekeknek. Az autonómiáknak, pedig kapcsolódási pontoknak kellene lenniük a nemzeteknek és nem problémáknak. Lehet hogy Trianon miatt itt belföldön is agonizálunk, de sajnos a környező népek rettegnek, és ez a fő probléma. Egyszerűen nem tudunk kiegyezni abban hogy nem kell vissza adniuk semmit, csak legalább az embereknek hagyják meg a jogot hogy azok lehessenek akik akarnak lenni. Ezt kellene mindenkinek megérteni, „””talán, szerintem.”
kedves harmadik!
majd ha összeborulttok a szlovák nacionalistákkal akkor esetleg elgondolkozom azon, hogy talán nem beszélsz teljes hülyeséget...
"Kezd kialakulni egy átrendeződés az egész világon.
Mindenütt megbukott a neoliberális rendszer „ még az USA ban is” csak ott nem tudnak egyszerűen változtatni. Itt az Eu ban pedig kezdenek kialakulni, illetve megerősödni a radikális pártok."
Elkezdtek, és ez a gazdasági válság következménye. Az EU parlamentben viszont még mindig nagyobb a liberális frakció taglátszáma, mint a radikálos képviselők száma, a konzervatív, szocialista és néppárti frakcióról nem is beszélve, akik az EU parlament 85%-át adják. Szóval radikális meg nacionalista átrendezésről nem lehet beszélni, inkább magas néppárti fölényről, jobbra tolódásról.
Szóval szó sincs radikalizálódásról meg a nacionalizmus előretöréséről, csak annyiban, hogy eddig kb. 10-en voltak, most meg úgy 25-en (Identitás, Hagyomány, Szuveneritás - ITS, 20 fő, és kb 6-an a független képviselők közül. De ez attól még csak max. 30 a 736-ból, ami azért még nem forradalom... :)
Nagyon hálás lennék, ha a kérdésre válaszolnátok- ez főképpen az utolsó két válaszolónak szól!
Egyébként a nemzeti pártok valóban erősödnek Európában akár tetszik a liberálisoknak, akár nem. Hazánkban rádöbbentek az emberek, hogy a szadesz nem más egy erkölcsi posványnál.
„majd ha összeborulttok a szlovák nacionalistákkal akkor esetleg elgondolkozom azon, hogy talán nem beszélsz teljes hülyeséget”
A Szlovákokkal senki nem jön ki. Mi viszont mindenkivel akik itt az Eu ban számítanak.
Elkezdtek, és ez a gazdasági válság következménye. Az EU parlamentben viszont még mindig nagyobb a liberális frakció taglátszáma, mint a radikálos képviselők száma, a konzervatív, szocialista és néppárti”
A vállság miből is pattant ki?
A bankok és a multikálltal alkalmazott virtuális pénzből.
A gazdaság csökkenéséből, ami nem tette lehetővé hogy a fogyasztás a növekedési minimum a tudatos inflálás szűkítő hatásait elnyomja. És puff robbant a lufi. A liberálisoknak most mindenki nyesegeti a szárnyait mert nem képes egy gazdaság sem kilábalni az állami beavatkozások nélkül.
Még erősek az érdekeik miatt de gyengülnek fokozatosan.
Nem is azt mondtam hogy a radikálisok lesznek a befutók, de még sokat fognak erősödni az egységesedésük miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!