A Fidesz önmaga paródiája?
Nincs értelme méltatlan helyzetekbe belemenni, de #7, tisztában vagy a tandíj jelentésével? És azzal, hogy ugyanannak a cselekvésnek hányféle szóhasználata lehetséges?
Amit a Fidesz valóban eltöröltetett (nem ő törölte el, kis különbség), az egy adott összegű tandíj. Ennyit kellett fizetnie annak, aki nem túl jól (sőt rosszul) tanul. Ma tandíj(nak nevezett fizetség) nincs. Viszont a hallgatónak ma jóval többe kerül, hogy tanulhat. És valóban az a szép ebben, hogy jó részük még örül is ennek. Vajon miféle szakember lesz az ilyen kifacsarodott ízlésből? Fausti?
Az valóban magasszintű profizmusra vall (vagy inkább a másik oldal debilitására?), ha egy ígért, mondott dolgot az ellenkező értelemben valósítunk meg, és ezért a kárvallottak zöme örül. Ha meg mégse, valaki mást szid helyzetéért. Mindegy kit, csak valaki mást. Ez a mai magyar valóság. Ugyancsak a valóság miatt tegyük hozzá: a látszólagos ellenfél is jelentős mértékben járul hozzá ehhez a helyzethez.
Azét mondtam, hogy van ám más párt is, mert valaki olyat mondott korábban, hogy "mszp szintű kérdés"... Nem csak mszp fikázhatja a fideszt, hanem akinek van két szeme és lát is vele, nem csak néz.
Korábbi válaszadó meg azzal jött, hogy a tv-ben látott-e valamit vagy csak trollkodi jött... Nos a tv nem mond rosszat a fideszről, ott nehezen láthatott volna "valamit".
Úgy látom itt a gyakorin ez a fő duma, hogy "troll" mert nem tudtok mit kezdeni valakivel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!