Miért az MSZP miért nem a Munkáspárt lett a befutó?
Egyszerű!
Az Mszp tagjait már akkor is csak a nagytőke érdekelte, és annak a kiszolgálása.
Tudták hogy az első ciklusban semmi esélyük nem lesz, és csak privatizálgattak, gyűjtötték a barátokat.
Aztán jött Gyuszi, na ő adott az érzésnek Bokrossal, a kölcsönökkel, az inflációval, a privatizációval, a multikna a kiépítet utak megnyitásával. Aztán GYF aki mint a sáskajárás törte darabolta az ország minden javát, mint a szivacs szívta a hiteleket. Szóval a nagytőke a különbség.
Azért mert Thürmer tényleg baloldali,míg az MSZP-nek köze nincs.Az uralkodó rétegnek esze ágában nincs egyenlősdit játszani a néppel,nekik hatalom kell.
Az MSZP az azokból áll,akik hatalmon voltak a múlt rendszerben is(tehát van pénz,ismerettség stb),míg THürmer azokhoz az álmodozókhoz tartozik,akik szeretnék jobbá tenni a világot.
Sehogy sem tudom felfogni,hogy amikor Gyurcsány elmondta,hogy az MSZP nem egy baloldali értékeket követő párt,a sok hülye nyögdíjas miért beszélte még mindig,hogy a régi világot képviseli.(szerencsére én felvettem a beszédet és le tudtam játszani apósnak)
.(szerencsére én felvettem a beszédet és le tudtam játszani apósnak
Állat egy apósod lehet! (bocsi)
17:53egyáltalán nem értek veled egyet. Az MSZP olyan messze áll a Nyugat-Európai szociáldemokratától mint Makó Jeruzsálem. Emlékezz csak Bokrosra Gyurcsányra v. Bajnaira.
Mert nálunk a neoliberális felfogás ösztönzői hozták vissza a hatalomba a baloldalt.
Gondolj csak arra, ahogy a 2006 os választásokat megnyerték, senki nem aggódott a gazdasági elemzők közül hogy baj van, pedig volt. A baloldal minden hatalom birtokosa lett és ezt ki is szolgálta és szolgálja a mai napig, mert mindennek ára van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!