A rendszerváltáskor miért esett vissza annyira a foglalkoztatás?

Ahogyan írták: ekkor került a felszínre a rendszer egyik jótékonyan elfedett hibája. A kapun belüli munkanélküliség, amikor 3 ember végezte egy munkáját, azaz voltaképpen nem volt munkája, csak munkahelye, mert az mindenkinek kötelező volt. Azonban ez a folyamat tarthatatlanná vált a rendszerváltás idejére, és egyszerre ekkor csődölt be minden: szemünk elé került a felhalmozott államadósság, elbocsátották a kötelezően foglalkoztatott - de tényleges munkavégzés lehetőségét nem kapott - embereket, bezártak a csak termelő, de nem az igényeket kiszolgáló gyárak.

Az emberek mindezt a kapitalizmus velejárójaként értékelték, nem az előző rendszer ekkor kicsúcsosodó csődjének. Újra biztos munkahelyet, és 3.60-as kenyeret kívántak, és azt hitték, hogy a szocialisták visszaszavazásával a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusát is visszakapják. Nem így lett. A rendszer hazugságokra épült, önmaga súlyától omlott össze.

Az #5 válasz annyira igaz, amennyire ma is alkalmazható. Volt túlóra, volt ingyenmunka (társadalmi), és voltak hatékony gazdaságos és gazdaságtalan üzemek. Mint most is.

A rendszerváltáskor sok disznóság történt, de az alapprobléma a váltásban keresendő. A szocialista gazdaság egy meghatározott szerkezetet jelentett árumozgásokkal, begyűjtőhelyekkel, bel- és külkereskedelemmel, vevői piaccal, és egy ehhez igazodó lebonyolítási mechanizmussal. Belső társadalmi nyomásra, külső igényre és a végrehajtók akarata alapján ezt a mechanizmust átszervezték. Egy egész gazdaság új alapokra helyezése tervszerű, átgondolt és módszeres végrehajtást igényel, akkor sem lehet mindent egyszerre csinálni. Nálunk se tervszerű, se átgondolt, se módszeres, hanem gyors és kapkodó volt. Ilyen körülmények között hiába briliáns egy cég, ha nincs anyagutánpótlás, a meghatározó személyeket elcsábítják, vagy eltűnik a piaca, akkor napok alatt tönkremegy, és mindenki utcára kerül. A fő ok az átalakítás ennyi idő alatti és ilyen módon történő végrehajtása volt. A zökkenők, utánpótlási zavarok, piachiány egyszerre jelentkeztek, nem volt (hozzáértő) ember sem, aki kezelte ezeket. Az exportunk nagyon jelentős része a szocialista országokba (főleg Szovjetunióba) irányult, ezek a felvevőhelyek egyik napról a másikra megszűntek. Ez okozta a termelés óriási visszaesését, és a nagy munkanélküliséget, a szabad rablás csak hab a tortán. Akik gyorsabban átálltak, azok hamarabb kezdtek újra termelni, és munkaerőt felvenni. Mi nem ezek között voltunk.

Pro Patria sajnálatos módon te csak a felszínt látod, nem a lényeget. Egy tökéletes nagy rendszer (ország méretű) alapvetően más (egy másik tökéletes) nagy rendszerre való átszervezése ugyanekkora visszaeséssel jár, mert ez a rendszerátállás tulajdonsága. Nem lehet vezényszóra gyáraknak más profilt, új technológiát adni, az emberek tudását ahhoz igazítani. Ehhez rengeteg idő kell, és módszeres nyugodt cselekvés.

A mi rendszerváltásunknál a körülmények nem voltak ideálisak (sőt gyatrák voltak) az átálláshoz, és ennek nem volt köze a szocializmushoz. Aminek köze volt, az az, hogy az emberek naivan azt hitték, gyorsan kapitalizmust kell csinálni, mert az hozza a jólétet. Ez nem igaz, és a mai napig nem hiszik ezt el. Nem a 3,60-at sírták vissza, hanem kikényszerített változásról nem hitték el, hogy az más életmódot követel. Meg nem is mondta meg nekik ezt senki. Mert nem tudta senki. A világban ilyen gyors rendszerátállás (nem politikai, gazdasági!!!) még soha sehol nem volt, honnan tudta volna bárki a világon, hogy kell csinálni. De ha tudta volna is, ki hitte volna el neki? A bajok ebből származnak. A szocializmus tagadhatatlan hibái nem játszottak jobban közre, mint a kapitalizmus tagadhatatlan hibái, de ezek együtt is csak szerény rezdülések voltak az átállás nagy hullámán.