Te aláIrnád, hogy a Trafikok 3 százalékos haszonnal árulhassák a dohánytermékeket, vagyis a cigit?
Azokat az érveléseket, ahol a cigaretta árát emelnék meg, mintegy büntetésként a dohányosoknak, egyáltalán nem értem. Igaz, hogy ezek az emberek magukat mérgezik, azonban pont amiatt, hogy magukat mérgezik és nem másokat, gyakorlatilag nincs olyan dolog, ami miatt neheztelnünk kellene rájuk.
Egyébként pedig én is aláírnék bármit, ami rombolja ezt a rendszert, sőt bevallom, hogy bármi olyat is, ami csak a trafikosokkal tol ki. Ez kicsit gyerekes "bosszú", de én erkölcstelennek tartom a pályázást is, függetlenül attól, hogy a jelentkező kötődik párthoz vagy nem.
Ma azt mondjuk, hogy azok, akik beköltöztek (akkor jogszerűen) anno a zsidóktól elkobzott házakba vagy megszerezték azok tulajdonát, azok erkölcsileg helytelenül jártak el, mert mások jogfosztottságán nyerészkedtek. A trafikos pályázó ugyanígy jogszerűen pályázott, azonban annak tudatában, hogy a rendszer kiépítésével sok addigi trafikos jogfosztottá válik. Így szerintem ez is erkölcsileg elítélendő.
Én pályázhattam volna, pályakezdő egyetemistaként meglévő helységgel jó eséllyel is indulhattam volna akár, de pont ezért azt mondtam, hogy hamarabb leszek tisztességes kukából gyűjtögető, mint aztán tükörbe nézni képtelen trafikos.
„Azokat az érveléseket, ahol a cigaretta árát emelnék meg, mintegy büntetésként a dohányosoknak, egyáltalán nem értem. Igaz, hogy ezek az emberek magukat mérgezik, azonban pont amiatt, hogy magukat mérgezik és nem másokat, gyakorlatilag nincs olyan dolog, ami miatt neheztelnünk kellene rájuk. „
Ez nem igaz. Minden kutatás azt támasztja alá, hogy dohányosok saját környezetükre (munkahelyi, családi) is káros hatással vannak.
A másik. Az ha valaki dohányzik sokkal többe kerül a TB-nek (a magyarán a társadalomnak), még se kell neki többlet TB-t fizetnie.
Ha viszont valaki nem iszik, nem dohányzik, napi szinten aktívan sportol és mellette barlangászik vagy épp silóernyőzik rá nem vonatkozik e tekintettben a TB. Neki kiegészítő biztosítást kell kötnie ezekre a tevékenységekre.
15.
Tudod mennyi adó van a cigin? Egy részét fordItsák az egészségügybe.
Te ugye közgazdaságilag nem legképzettebb vagy? Az, hogy az adó egy egészen más államháztartási alrendszerbe folyik be, az neked ugye nem mond semmit?
Tudod mit? Akkor igazad van. Sőt, minek egyáltalán TB? Mindenen ott a 27%os ÁFA. Az már a majdnem 1/3ad. Minden amit veszünk az 1/3 adót tartalmaz, fizessék abból az egészségügyet.
17-s jövedéki adó, az jövedéki adó. Azért szedik be, hogy a termékhez kapcsoldó dolgokat finanszírozzák.
Benzinnél utat, kéne belőle, ciginél a tb.
Ehelyett iskolákra költik, meg hülye reklámokra.
A másik, akik szerint sokba kerül a tbnek a dohányos.
Akkor majd mennyibe fog kerülni, mikor a rossz ukrán cigit szívja és 20 év helyett 5 év múlva lesz tüdőrákos? Azon nincs áfa, és jövedéki adó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!