Miért védik itt egyesek a 2006-os sortüzeseket?
A dolog úgy kezdődött, hogy a Kossuth téren hajnalban összegyűlt embereket, megemlékezőket a sündőrök az ígéretükkel ellentétben elkezdték erőszakosan kiszorítani, ütni vágni. Sok idős ötvenhatos volt, aki USA-ból, Ausztráliából stb csak azért utazott haza, hogy megemlékezzen. A téren családos emberek voltak, pl. nők kisgyerekekkel, babakocsival. Rájuk rontottak a sünök, mint az állatok.
Ilyenkor természetes, hogy védekezésképp repült feléjük pár tárgy, hogy a férfiak időben fel tudják tartóztatni a tomboló sünöket, amik az idősek, nők, gyerekek biztonságos helyre menekülnek.
A sünök ámokfutásba kezdtek, gyakorlatilag aki élt és mozgott Budapest utcáin az szabad préda volt. Kiadták az utasítást, hogy most aztán üthetnek vághatnak akit akarnak, nem lesz semmi következménye, még az azonosítót is levetették velük.
Aztán még javában tartott a Fidesz rendezvény, Viktor bácsi még mondta a magáét, mikor berontottak a tömegbe lovasok kardlapozva, lőtték a tömeget, idős emberek alig tudtak kapualjba menekülni a lópaták elől.
A történet arról szólt, hogy a rendőrbarmok körbe-körbe kergették a megemlékezőket a városban és tízen húszan bátran letepertek hetven éveseket (!), vakot (!), papokat (!), olimpikont (!), politikust (!), gyerekeket (!), középkorú nőket (!), akit csak értek.
És igen, célzottan lőttek fejmagasságban. Erre is van bizonyíték.
Így a végére muszáj helyesbíteni: igazából nem tudjuk, hogy rendőrök voltak-e.
Rendőrt az azonosítója és az egyenruhája teszi rendőrré.
SENKI, ISMÉTLEM SENKI SEM KÖTELES ALÁVETNI MAGÁT A RENDŐRI INTÉZKEDÉSNEK, AMÍG NEM IGAZOLTA MAGÁT A RENDŐR!
(Egyébként pont a sündőrök ugatják folyton, hogy sok a visszaélés, sok a csaló, aki rendőr jelmezben büntetget az utak mentén vagy besurran házakba, ezért a jól felfogott érdekünkben kérjük mindig az azonosítót.)
"Hát nem tudom, ha felém dobálnának kukákat és köveket én is lőnék mindenkire aki ott van... "
Egy haverom jó 10 év készenlétis rendőr akart, lenni, aztán egy év után ott hagyta, nem tetszett neki.
Azt mondta, pajzsban, sisakban kövekkel dobálták őket, hogy szokják ezt, és ne veszítsék el a fejüket.
Tömegoszlatásban pedig a könnygáz, és vízágyú megengedett.
Persze azokból is annyit lőttek, hogy másnap, mikor mentem dolgozni a szél felkapta az utcában, mindenkinek könnyezni kezdett az utcában.
A gumilövedék csak comb, vagy az alá engedélyezett.
Szerintem sokan egyetértenek abban, hogy voltak ott fizetett provokátorok, akik ezt gerjesztették.
A rendőrök meg kaptak az alkalmon, és pusztítottak. Nem sokat ítéltek el belőlük, sajnos. Pedig kellett volna.
Sortűz :DDDDD 5 év múlva meg majd azt mondod, hogy mobil gázkamrákban irtották a hős szabadságharcos gerillákat az ecselondroidmorfok, nem?
Köztörvényes bűnözők dühöngtek egy sort, erre pár rendőr túllépett a hatáskörén, ennyi. 1:1
"Ilyenkor természetes, hogy védekezésképp repült feléjük pár tárgy, hogy a férfiak időben fel tudják tartóztatni a tomboló sünöket, amik az idősek, nők, gyerekek biztonságos helyre menekülnek."
Bocs, de nem természetes. Ha egy hivatalos személy azt mondja, hogy menjek, mennem kell. Ha azt mondja, hogy álljak meg, megállok. Ha felszólít arra, hogy hagyjam el a területet, akkor nem kezdem el őt megtámadni. Ez nagyon nem természetes!
Hát épp ez az, hogy
1, nem volt felszólítás
2, nem volt hivatalos személy
" mindenki azt kapta amit megérdemelt "
A békés tüntetők is megérdemelték a megverést ?
"A békés tüntetők is megérdemelték a megverést ?"
"Tüntetők" helyett javasolnám a megemlékezők, járó-kelők kifejezéseket.
Ez a mindenki letüntetőzése, aki az utcára merészelt menni (pl. levitte a szemetet, kórházba ment meglátogatni az unokáját, külföldi egyetemista aki az albijába ment) dolog Gyurcsiék propagandája. Kapott ott mindenki, aki élt és mozgott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!