A demokrata pártok hívei választ tudnak adni nekem az alábbi ambivalenciára?
Azok, akik demokratáknak tartják magukat, hogyan tudják összeegyeztetni az értékrendjükkel a Horn Gyula iránti tiszteletüket, aki az '56-os forradalom utáni megtorlás éveiben a Karhatalom, azaz tényszerűen az átszervezett ÁVH önként jelentkezett, munkájáért kitüntetett fegyveres tagja volt?
Vagy a kádárizmust nem tartják diktatúrának, és csak a félfeudalista Horthy-fasizmus restaurációjától tartanak? Ezt jelenti "demokratának lenni" ma?
Az MSZP-re gondolsz?
Hát nem ismered őket?
"Csak akkor van demokrácia amikor mi vagyunk kormányon"
"A Kádár rendszer is demokrácia volt mert mi vezettük"
"Csak az a demokratikus amit mi mondunk"
Most a Gyurcsány féle demokratákra, a fiatal demokratákra, a magyar demokraták fórumára vagy a mostani MSZP-re gondolsz?
Magyarországon mindenki demokrata, eddig csak Vona mondta, hogy ők nem azok.
Elsősorban azokra a pártokra és csoportosulásokra gondolok, amelyek önmagukat határozzák meg így, "demokraták", és ezzel különítik el magukat a kormánypártoktól és a radikális jobbtól, mintegy szinonimaként használva saját megnevezésükre.
Így például legkézenfekvőbb példaként a már nevében is ezt mutató Demokratikus Koalíció. De akár az MSZP, vagy az E2014, amelyek következetesen így definiálják magukat.
Vona is csak azért mondta, mert nem hajlandó demokratának nevezni magát ha a korábban említett banda is annak titulálja magát.
Nem vagyok ezen pártok szimpatizánsa de azért megpróbálhatok válaszolni. Sehogy. Volt olyan levelezésem ahol egy 70 éves hölgy kikérte miért merem pufajkásnak nevezni Horn-t. Majd amikor a kézzel írt önéletrajzát linkeltem neki, nos... Nem tudom azóta mi történt mert választ nem kaptam. Szóval struccpolitika. Az a menő.
"tényleg úgy gondolta, hogy 56-ban egy lázadó, randalírozó horda ellen áll ki harcolni."
És milyen igaza is volt!
A zs-desz hívei hogy tudnak a "Térdre csuhások, imához" kijelentés ás a mostani kirakatkereszténység közötti ambivalenciát feloldani?
De az elmúlt 20 évben a baloldal még mindig demokratikusabb volt, mint Orbán 8 év alatt. A nagy exkomcsik már amúgy is a zs-desz sorait dagasztják, tehát ilyen szempontból már könnyen titulálja magát demokratikus oldalnak az ellenzék, megszabadult a szeméttől. :D :D :D
Kedves 00:43-as válaszoló!
Nincs kétségem afelől, hogy Horn Gyula valóban meggyőződésből tette, amit tett, ez azonban számomra nem ad enyhítést. Sőt, ha nem személyes szadizmusát engedte kibontakozni, mint egy köztörvényes bűnöző, hanem egy emberek százezreinek nyomort és és meghurcoltatást okozó eszmerendszert támogatott lelkesen, az nekem némiképp még magasabbra is teszi a bűn fokát, mert nem egy mentálisan beteg elme, hanem egy, a szenvedéseket és az emberi szabadságjogok sárbatiprását meggyőződésesen támogató személy volt. Itt nem saját önnön perverzióját élte ki egy-egy emberen, de százezrek elnyomásával értett egyet, beszámítható elmével.
Azzal pedig, miszerint "Szerintem Horn Gyula nem volt rossz ember, de világnézetével én személy szerint nem tudok azonosulni.", azért nem értek egyet, mert aki gyilkos, aki embert ölt, az csak rossz ember lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!