Mit szóltok ahhoz, hogy lassan Európában itthon lesznek a legszegényebbek?
Azért érdemes lenne elolvasni, hogy mit vizsgál az a grafikon. A GDP-t, a fogyasztást. Azt nem, hogy miből van rá pénz. Mi nem fogyasztunk sokat, hanem szépen takarékoskodunk, ezért nem mutat magasat nálunk az index.
Ennél sokkal fontosabbnak látom, hogy az ország hitelállománya hogyan változik. Az összes menő ország ezen a grafikonon nem meglepő módon adósodik el. Ők hitelből vásárolnak. Mi nem, Magyarország a 2. ország lett 2012-ben, ami a hitel változását illeti. Tehát leegyszerűsítve a többiek lehet, hogy vagánykodnak, hogy vettek ezt-azt, de azt hitelből tették, és azzal csak maguknak tesznek elmondhatatlanul rosszat az elkövetkezendő 20-30 évre minimum.
Sajnálatos. Magyarországon jelenleg a korábbi évtizedekben felhalmozott adósság leépítése folyik, míg több ország jelenleg adósodik el.
Így a jövőben talán kicsit kiegyenlítettebbek lesznek a viszonyok.
Magyarország mellett szól a kedvező földrajzi helyzete, a viszonylag fejlett infrastruktúra, a képzett munkaerő, kedvezőtlen viszont, hogy kevesen dolgoznak, sok az eltartott, egyre gyorsul a társadalom elöregedése, ráadásul Magyarország hagyományosan egy tőkeszegény ország. Ha valami nagyobb beruházás történik, az általában külföldi tőkéből valósul meg.
"Ami az adósság csökkentést illeti nem a legjobb. Csak szóban nagy csökkentők. Tavaly ismét megdőlt a rekord magas tartozás."
Nem csak az államadósság számít, az valóban nem igazán csökkent. Viszont a magánszektor (vállalatok, emberek) kb. 4000 milliárd forinttal (a GDP 13%-a) csökkentették az adósságukat az utóbbi 3 és fél évben. Ez is nagy eredmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!