Ez a törvény akkor most hogy van?
Elvileg úgy volt, hogy most aug.-tól törvényt módosítanak és ha valaki bejön a területemre és agyonütöm, akkor jogos és nem ítélhetnek el súlyosan (nem számít önbíráskodásnak)! Ezt a tv is bemondta akkor, még aug. elején. Pl. áramot is lehet vezetni kerítésbe mert az is még az én területemnek számít.
Most meg hallom hogy egy férfi áramot vezetett a kerítésébe és megrázott egy (természetesen cigány) lányt, (de nem halt bele) és akár életfogyt-t is kaphat a férfi!
Most akkor hogy van ez? Mégsem módosítottak törvényt? Vagy az erre nem vonatkozik? Vagy a magyar törvények cigányokra nem érvényesek?
Hát ez jópofa, és ha a másik betör hozzám baltával az nem életveszélyes? vagy ha én vagyok az áldozat az már nem is baj?
amúgy jó, te így emlékszel, én pont arra emlékszem h önvédelemből akár hidegre is teheted (ahogy egyébként az usa-ban is van, ok, lehet a kerítés ebbe nem fér bele de akkor is)
A per, ami most folyik egy bő egy éve történt dolog miatt kezdődött. Akkor volt, hogy egy öreg bácsi, akitől sokat loptak a romák, egy nap áramot vezetett a kerítésébe. Még az nap éjszaka három roma figura, annak ellenére, hogy tudták: áram a van a kerítésben, bemásztak, és ketten megsérültek, a harmadik pedig meghalt. Elég italos állapotban voltak. A per most folyik, és még hosszú ideig biztos el is tart.
Törvénymódosítás nem volt a közelmúltban: senkit sem üthetsz agyon a saját telkeden.
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen döntést hoz majd a bíróság, és nagyon sajnálom azt a bácsit, aki most már fél éve ül előzetesbe, mert végső elkeseredésében árammal akarta megvédeni azt, ami az övé.
Pontosítanék mindenkit. Itt van az új szöveg, amivel a BTK-t legutóbb kiegészítették:
29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.
Ez egy olyasmi szabály, mint ami a népmesében van, ahol a király azt írta elő, hogy hozzon is ajándékot valaki, meg nem is. És az ajándék egy galamb lett, amit az "ajándékozó" rögtön ki is reptetett az ablakon. Szóval, lehet védelmi eszközt alkalmazni, de csak olyat, ami az élet kioltására nem alkalmas. De az meg milyen eszköz? Ti tudtok ilyet? Mert én nem. Az áram alkalmas az élet kioltására, tehát ebbe az új szabályozásba sem fér bele.
Ebben például az is benne van, hogy ezek szerint már a saját vagy akár más tulajdona védelmében is alkalmazhatsz erőszakot, leállhatsz verekedni vele, lefújhatod spray-jel, sokkolóval megrázhtatod, stb. Ezt eddig nem tehetted, sőt még ha beléd kötöttek, akkor is előbb meg kellett próbálnod kitérni a bunyó elől.
Nem csak életveszélyes dolgokkal lehet védekezni. Nem vagyok szekértő, de gondolom, ha szöges kerítést csinálsz, ha szögeket szórsz le a kerítés belső részén, talán még valami enyhe medvecsapda-szerúség is olyan kategória lehet, ami nem életveszélyes, tehát akkor a törvény szerint alkalmazható.
"ha valaki bejön a területemre és agyonütöm, akkor jogos és nem ítélhetnek el súlyosan"
Nem vagy büntethető, ha jogos védelemből "ütsz agyon" valakit, feltéve, hogy nem odamentél megölni, hanem csak azért ütötted agyon, mert ijedtségedben nem volt lehetőséged mérlegelni, hogy hogyan reagálj. A törvény annyiban változott, hogy most már megelőző intézkedéseket is engedélyez. Ez a változás, a jogos védelmet eddig is megengedte a törvény.
"(nem számít önbíráskodásnak)!"
Az önbíráskodáshoz ennek az egésznek semmi köze és nem is volt soha.
"Pl. áramot is lehet vezetni kerítésbe mert az is még az én területemnek számít."
Áramot akkor lehet belevezetni, ha nem halálos a hatása, csak pl. fájdalmas.
"Most meg hallom hogy egy férfi áramot vezetett a kerítésébe és megrázott egy (természetesen cigány) lányt, (de nem halt bele) és akár életfogyt-t is kaphat a férfi!"
Halálos is lehetett volna az áramütés. Végülis nem lett az, érdekes lesz az ügy kimenetele.
"Szóval, lehet védelmi eszközt alkalmazni, de csak olyat, ami az élet kioltására nem alkalmas. De az meg milyen eszköz? Ti tudtok ilyet? Mert én nem."
Villanypásztor, paprikaspray, gázpisztoly... ne legyél túl büszke a tudatlanságodra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!