Mi lenne az előnye ha kilépnénk az EU boll?
18:15
"...újjá lehetne építeni a cukoripart. "
Azzal mindjárt virágzó országgá is válnánk! :)))
Egy aktuális eset csak, hogy miért jó nekünk az EU-n belül.
Ha a traffiktörvény "károsultjai" jogorvoslatot akarnak, azt magyar bíróság előtt jó eséllyel nem tehetik meg. Ha találnának is valamit, ami miatt nekik lenne igazuk, még ha a traffiktörvény az Alaptörvénybe is ütközne, a mostani kormány még azt is villámgyorsan meg tudná változtatni, hogy ne legyen igazuk a pályázaton veszteseknek. "Mezei" törvények esetén ez még inkább így lenne.
Az egyetlen lehetőségük, hogy az Európai Unió Bírósága elé viszik az ügyet, ami a magyar politikai vélekedéstől, a magyar jogszabályoktól függetlenül, az Európai Unió Működéséről szóló, Magyarország által aláírt szerződés alapján hozhat olyan döntést, amit Budapesten nem lehet megváltoztatni. Ez gyakorlatilag az egyetlen olyan bírói fórum, amibe ma Magyarországon a kormány nem nyúlhat bele.
Sok embernek az utolsó "mentsvár" az igazságtalanság ellen, ha a hazai bíróságok nem tudnak segíteni.
Már csak ezért is megéri szerintem tagnak lenni.
#19-es válaszoló remekül kifejtette, én is nagyjából ezeket tudom elmondani.
Többet kapunk vissza EU-tól, mint amit befizetünk. A beruházások kb. 97%-a EU forrásból történik.
A kilépés érdekes, ugyanis a legtöbb EU-s jogszabály (mindenféle szintű és fajtájú) ratifikálva lett már, így a magyar jogrendszer része. Ezt nem lehet csak úgy megváltoztatni és értelme se lenne.
A forint az első nap bedőlne, ezt garantálom, államkötvényt még 10%-os kamattal sem venné meg senki. A vámok miatt katasztrófa sújtaná a külkereskedelmet. Az országban lévő gyárak, melyek jó része félkész termékeket, alkatrészeket exportál leépítéseket, üzembezárásokat hajtana végre a vámok miatt. Lehetne még sorolni, kaotikus helyzet alakulna ki, az biztos.
Na de kedves kérdező pont azért a hátrányok vannak itt inkább felsorolva, mert inkább azok lennének, előny nem sok.
Elvesztenénk a legnagyobb piacainkat, a teljesen szabad mozgás lehetőségét Európán belül, a szabad vállalkozás lehetőségét, az uniós bírósághoz fordulás lehetőségét stb.
Ma az unió rengeteg kötöttséggel is jár. Hoznak szabályokat Brüsszelben, amiket nekünk át kell vennünk és be kell tartanunk. Ha kilépnénk, nem kellene betartanunk őket. Meglenne az a szabadságunk, hogy olyan szabályokat hoznánk, amilyeneket csak szeretnénk. Ezt egy oldalról lehet előnyként felfogni. Csakhogy sajnos az uniós jogalkotás valahogy fejlettebb a magyarnál, így pont a normális (nem mutyialapú) jogszabályok megalkotásának kötelezettsége veszne el. Pl. ilyen komoly ügyekben dönthetnénk egyedül, hogy nem kellene a játszótereken a hinták alá kötelezően gumiborítást tenni. Költséghatékonyságból a magyar állam engedhetné, hogy az a pár kissrác, aki évente úgy dönt, hogy nem kiszáll, hanem kiugrik a hintából megtapasztalhassa a magyar egészségügy előnyeit. Szóval ilyen szabályokat lehetne maximum eltörölni. Jah, meg lehetne államosítani világba és a veszteséges állami cégeket az idők végezetéig mindig feltőkésíthetné az állam, az nem ütközne olyan holmi barbár dolgokba, mint a versenyjog. És több ember kaphatna munkát az okmányirodák útlevelekkel foglalkozó részein.
Általában ez a kérdés a nyugati cégek erős szerepe miatt merül fel, azt valóban meg lehetne gyengíteni az unió nélkül, de azt megszenvedné a gazdaságunk keményen. Egyébként pedig így is lehetne versenyezni más országokkal, ha képesek lennénk olyan jogi környezetet/infrastruktúrát/közgondolkodást létrehozni, hogy lehessenek olyan vállalkozásaink, amelyek képesek versenyezni.
Szóval szerintem ez a kilépősdi olyan, mintha majd valamikor a 2 Korea egyesítése után valaki északon azt vetné fel, hogy mennyivel jobb volt Kim Jong Un alatt, mert akkor nem volt az országban az a sok déli vállalkozás és inkább térjünk vissza a Népi Korea építgetésére.
Miért, kérdező, te milyen előnyt látsz?
Elgondolkodtál egy kicsit azon, hogy miért lehet az, hogy azon kívül, hogy "nem ugatnának bele a dolgokba" senki semmit nem tudott nagyon felhozni?
" Tételesen felsorolnák, hogy milyen előnyei és hátrányai lennének a kilépésnek és ezek után népszavazáson dönthetnének az emberek."
Ha népszavazás lenne, akkor teljesen mindegy, hogy milyen független bizottság, milyen érveket hozna.
Szerinted az emberek használják az eszüket a szavazáskor?
Eddig nem úgy tűnt...
@Kérdező: Azért nem soroltak fel előnyöket, mert nem lennének. Bár kinek mi az előny.
Ha szeretnél éhezni és nézni, ahogy a társadalom elpusztítja önmagát, akkor neked biztos előnyös lenne.
Azért nem hátrányokat kérdeztem mert azt énsi tudok csómót.
Ezért kérdeztem az előnyőket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!