Milyen irányban kellene változtatni a magyar politikában?

Ez egyszerű, mindenki több pénzt akar.

Hogy ezt ki-ki, hogy képzeli el, azt döntse el maga.

Valaki tanulna, hogy jobb állást szerezzen, valaki többet dolgozik, valaki külföldre vagy magyarországi nagyvárosba megy dolgozni, valaki vállalkozásba kezd, valaki ugyan úgy teljesít csak alacsonyabb adókat szeretne, valaki több segélyt vagy magasabb nyugdíjakat szeretne.

Ezeket ugye elég nehéz összeegyeztetni, így sosem egy irányba fog változni a magyar politika.

Az összefogás irányába.

Mert a széthúzás, az emberek megosztása már bőségesen megtette a dolgát, mostmár az emberek jelentős hányada szívesen megfojtaná egymást....

Jó lenne valahogy (nem tudom hogy) ennek véget vetni, és EGYÜTT építeni egy élhető Magyarországot.

Ha tudnám az egyedül üdvözítő módszert, akkor most nem itt ülnék a gépem előtt. Az a baj, hogy akik ott ülnek a Parlamentben, azok sem tudják.

Nézd, én semmit nem akarok megfogalmazni vagy javasolni, de azt hogy mi a baj nagyon is jól látom.

Aki valamilyen szinten logikusan képes gondolkodni, az átlátja hogy mit kellene (nagy vonalakban) csinálni.

Aki nem érti vagy tönkölt neilibsi, annak hiába íro,.

A hazai zűrzavar a rendszerváltáskor keletkezett, rosszul vezetődtek be a fogalmak, illetve senki nem kívánt negyven év kommunizmus után baloldalinak látszani. A "reformközgazdászoknak" nevezett generáció a hetvenes-nyolcvanas években megtagadva fiatalkori radikálisan balos önmagát, elkezdte a neliberalizmus klasszikusait, Hayeket, Misest, Kornait és Friedmant olvasni, és élvezettel fedezte fel benne a szocialista rendszer saját bőrén megtapasztalt visszásságainak ideológiai kritikáját. Ezek az írások magas tudományos színvonalúak és relevánsak voltak. Mindent megtanultak arról, hogy miért nem működik a szocializmus. Ez a tudás azonban később kevésnek bizonyult ahhoz, hogy azt is tudják, hogyan működik a kapitalizmus. Főleg a peremvidékeken. Az akkor uralkodó neoliberális forradalom (Thatcher, Reagan) és a szocializmus összeomlásának időszakában érthető, hogy ez a generáció miért szívta őszinte hittel magába egy életre az állam utálatát.

Elfogadták a piaci fundamentalizmus két alaptételét. Először is, hogy a felzárkózó országokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a hatszáz éve kapitalizmust működtető, volt gyarmattartó centrum országokra. Semmi különleges politikára, intézményekre nincs szükség, a szűk értelemben vett "közgazdasági logika" mindent megold. Az állam legyen minimális, a piac uralkodó. Másrészt pedig elfogadták és hirdették, hogy a politikai liberalizmus egyenlő a gazdasági liberalizmussal. Ebből adódóan gondolja még mindig a felmorzsolódott liberális tábor önreflexióra nem nyitott része azt, hogy a gazdasági szabadság garantálhatja egyedül a politikai szabadságjogokat.

A piac fundamentalizmus mindkét alaptézise tévesnek bizonyult, ez a globális pénzügyi és gazdasági válság után világosan látható. Az 1973-ban kezdődött neoliberális hullám bukását ma már a globális közgazdasági irodalom is feldolgozta. Az olyan szerzők művei, mint a Nobel-díjas (egykori neolib) Joseph Stiglitz, Paul Krugman, vagy a máshol szintén közismert köpönyeget váltott (egykori neolib) Jeffrey Sachs, vagy Erik S. Reinert, Ha-Joon Chang, Chalmers Johnson, Kenneth Rogoff alig-alig vannak jelen a magyar gazdaságpolitikai közbeszédben, miközben a világ fejlettebb területein meghatározzák azt. Még a hazánkfia Soros György megtéréséről is lemaradtunk, pedig a piacok világhírű ismerője nyomatékosan megírta, hogy jelenleg a piaci fundamentalizmust tartja a Nyílt Társadalom első számú ellenségének.

*

A neoliberalizmust a tervutasításos rendszer kritikájaként dolgozta ki az osztrák és a chicagói iskola, és ezt a szerepet tudományos értelemben kitűnően teljesítette is. A baj akkor kezdődött, amikor a nyugati jobboldal mellett politikai szerepet kezdett vállalni, és azt kezdte bizonygatni, hogy a szabad piacon kívül csak a sztálini, hitleri és Pol Pot-i diktatúrák léteznek. Nem ismerik el, hogy a kapitalizmus sokszínű (lásd a Hall & Soskice könyv nyomán kibontakozó "kapitalizmus változatai" kutatási program a közgazdaságban), és a piaci fundamentalizmus mellett ezerféle (skandináv, francia, rajnai, távol-keleti, mediterrán, stb.) változata létezik. A piaci fundamentalizmus pedig megvalósult formájában nemhogy nem garantálta az elmúlt évtizedekben a politikai szabadságot, hanem kifejezetten ellenségévé vált, mert a közérdeket a végletekig gyengítette a magánérdek kiszolgálásával. Von Mises és Hayek téziseivel ellentétben egy véres jobboldali katonai diktatúrában vezették be először (Chile 1973), melyet számos hasonló dél-amerikai diktatúra követett, CIA segédlettel. Majd következett Thatcher és Reagan "forradalma", amelyről ma már csak a piaci fundamentalisták gondolják idehaza és világszerte, hogy sikeresek voltak. Mind gazdasági növekedésben, mind pedig foglalkoztatásban alulmúlták az OECD-átlagot, mint ahogy a neoliberalizmus évtizedei globálisan is messze alulmúlták az előtte lévő jóléti állami időszak növekedését és foglalkoztatását. A thatcheri és reagani gazdaságpolitika brutálisan eladósította az államot és a háztartásokat, miközben a pénzügyi, szociális és környezeti deregulációval megágyazott az egyenlőtlenségek növekedésének, a harmadik világ végzetes lemaradásának, a globális felmelegedésnek, és végül a 2008-as globális gazdasági és pénzügyi válságnak. Magyarországon valószínűleg megdöbbentően kevesen hallottak még a Gramm-Leach-Bliley törvényről, pedig nyugaton ma már konszenzus van arról, hogy ez a piaci fundamentalista elvű dereguláció vezetett a jelzáloghitelezéshez, a hitel-derivatívákhoz, és ezeken keresztül az amerikai pénzügyi rendszer összeomlásához. Szintén dereguláció okozta Izland csődjét, valamint a görög és az ír válságot. Kevesen mérik fel helyesen az offshore adóparadicsomok valódi méretét, pedig minden más tényezőnél nagyobb hatása volt a görögök tragédiájára. A sort folytathatnánk, és a nyugati gazdaságpolitikai közbeszéd folytatja is.

A magyar közbeszéd azonban megrekedt egy korábbi szinten: csak szabadpiaci rendszerek teremtettek tartós növekedést. Sajnos ennek pontosan az ellenkezője az igaz. Tegyük félre a diktatúrákat, ezeket teljesen feleslegesen keveri bele a piaci fundamentalizmus tábora ellenpontnak. Nem ők az ellenpontok, hanem azok az országok, amelyek az állam és a piac kiegyensúlyozott viszonyrendszerében zárkóztak fel a világgazdaság centrumországaihoz. És gyakorlatilag csak ilyeneket ismer a gazdaságtörténet. Ilyen volt Anglia, amikor felzárkózott Flandriához. Ilyen volt az USA, Németország és Svédország, amikor felzárkóztak Angliához a tizenkilencedik században. Védővámokkal, állami szubvenciókkal dolgoztak, állami bankokat és cégeket hoztak létre, és féltve őrizték a technológiai titkukat. Ilyenek voltak a második világháború után a japánok, koreaiak és a szingapúriak, akik állami eszközökkel hoztak létre exportképes hazai multikat, technológiát, belső megtakarítást, a kockázatok állami átvállalását. Ilyenek voltak a finnek és az írek, amikor állami forrásokból finanszírozták az oktatási és szakképzési rendszerüket.

*

A magyar piaci fundamentalisták végzetes tévedése, hogy iparágakban gondolkodnak, és az államszocialista rendszerhez képest végbement technológiai váltást hangsúlyozzák: lám-lám, téeszek helyett van nekünk most már Audink. Nem ismerik ugyanis a multinacionális cégek globális termelési láncaival kapcsolatos közgazdasági irodalmat, mert ha ismernék, tudnák, hogy alacsony hozzáadott értéken kapcsolódunk ezekhez, ezért alacsonyak a béreink. A statisztikailag magas technológiájú exportból nekünk az alacsony hozzáadott értékű gyártás és összeszerelés jut, a magas hozzáadott értékű kutatás, fejlesztés, design, termékdefiníció, pénzügyi szolgáltatások képzett foglalkoztatottjai máshol keresnek sokkal többet. Mi a globális versenyben Mexikó, Indonézia és Banglades strukturális pozícióját céloztuk meg. Ez a modell rengeteg embernek képtelen munkát adni, ezért alacsony a foglalkoztatásunk.

A felzárkózásnak így nincs esélye. Az adóink azért magasak, mert kevesen fizetjük őket, nem pedig fordítva. Megdöbbentő, hogy még mindig a válság idején hét százalékot zuhant "Tátrai Tigris" Szlovákiát hozzák példának, ahol még a gazdasági növekedés időszakában is csökkentek a munkabérek és jottányit nem növekedett a foglalkoztatás a megelőző Meciar-érához képest. A munkával nem rendelkezőknek foglalkoztatást, a már dolgozóknak magasabb hozzáadott értéket és ezen keresztül magasabb béreket az Északi modell és a fejlesztő állam tudna adni. Ehhez jobb oktatási rendszer kell az alapiskolától a szakképzésen át a phd-ig, vasúti és tömegközlekedési infrastruktúra, gyors és hatékony igazságszolgáltatás, korrupcióellenes küzdelem, szociálpolitika és mobilitás, vidékfejlesztés, környezetpolitika. Mindezeket csakis az állam képes szolgáltatni, a piac nem. Mindennek megtalálható a forrása, ha felhagyunk azzal a téves szemlélettel, hogy az újraelosztás mértéke legyen a kiindulópont a GDP-hez képest. Az állam mérete nem valamifajta testtömegindex. Bár a fiskális egyensúly fontos szempont, hosszabb távon azonban egyedüliként nem képes a növekedés és a felzárkózás megalapozására. Magyarország harminc éve stabilizációról stabilizációra bukdácsol, vagy öt nagyobb stabilizációs hullám olvad össze egyetlen folyamatos megszorítássá. Ez nem mehet tovább. Elmaradottabb társadalomnak nagyobb állam kell, nagyobbak a fejlesztési szükségletek. Ráadásul ahogy számos nyugat-európai példa mutatja, a nagyobb újraelosztás sem gazdasági növekedésben, sem tőkevonzásban nem jelent hátrányt.

A magyar politikai baloldal mitológiája szerint amikor a Bajnai kormány csökkentette a saját maga által kreált csődhelyzetet, és közben leaállította a kórházakban a műtéteket, eltörölni igyekezett az iskolatej programot, stb. az szakértői stabilizálás, Bajnai és Oszkó kormányképességének jele Matolcsy megszorító politikájával szemben. Baloldali önazonosság, jobboldali lépések.

A magyar politikai jobboldal mitológiájának alapja, hogy Orbán Viktor ellenzékben felismerte a munkahelyteremtés és az ehhez vezető ingyenes oktatás fontosságát, beszédeket tartott és szociális népszavazást kezdeményezett a neoliberalizmussal szemben. Hoffmann Rózsa szintén. Matolcsy György pedig sokszor elmondta, hogy minden eddigi felemelkedéshez az állam kellett. Ezek nagyon fontos előrelépések voltak. Kormányra kerülve azonban adót csökkentettek, forrásokat vontak el az oktatástól, bevezették a tandíjat, extrém módon csökkentették a felsőoktatást, a kormány külső tagjának számító Parragh László pedig "extrém sokkterápiáról" ad interjút. Baloldali retorika, jobboldali lépések.

Persze a Jobbiknak is hatalmas "nemzethezfordító " hatása van, sok esetben szinte a jobbik programjából kormányoz a Fidesz. Ha tartósan ez marad a helyzet, és a ma még sokak számára zavaros folyamatok egyenesbe és termőre fordulnak, már sokkal könnyebb lesz.

Még mindig nagy a zűrzavar…

Jahh hogy érthető legyen a Gramm-Leach-Bliley törvény okozta probléma.

[link]

Ebben sok hasznos információ volt!

De talán a legfontosabb az a rész, hogy mikor a FIDESZ ellenzékben volt, felismerte...

Majd mikor hatalomra került...

Sajnos ez mindig így van, okosak lennének a politikusaink, csak mikor hatalomra kerülnek, már r...ul nem érdekli őket az ország, csak az, hogy meg tudjanak minket lopni!

A jelenlegi kormányok ha meg tudnák, és meg is akarnák oldani a problémát, eleve nem lennénk gondban, mert már régen úgy kormányoznának!

Új kormány kell, aki eddig még nem volt!

Hátha aki ezután jön már tesz az országért is, nem csak a saját pénztárcája dagadásáért!

valami hasznosat is írok.

először is nagyon nem pártállásra-acsarkodásnak kellene lennie a közkultúrának, mint amit itt látunk, meg a politikában.

elegem van már ebből, hogy mindenki csak mutogatni meg gyűlölködni tud, de beszélni nem hajlandóak az emberek egymással. bár részben megértem, hogy a magyarokkal nem is érdemes...

másrészt meg szerintem meg kellene vizsgálni, hogyan működtek ezek a korábbi válságok idején. konzultálni külföldiekkel, gazdaság-történészekkel, infót gyűjteni a nagyvilágból és kielemezni.

pl az lmp is tett egy javaslatot, miszerint a rezsicsökkentés helyett jó lenne korszerűsíteni, az beindítaná az építőipart, adna munkahelyet és hosszútávú rezsicsökkenést okozna.

erre jött a kifogás, hogy dehát nincs pénze erre az embereknek.

a válasz, hogy támogatni kellene(+egyéb területeken munkát adni). meg nyilván nem azoknak felkínálni elsősorban, ahol nincs pénz, de próbálkozás nélkül fölösleges kijelenteni, hoyg nincs pénz. nem hiszem, hogy ha enm is panelházak de más épületek (jobb módúak) lakói nem tudnak korszerűsíteni.

pont nem a szegények elnyomásával kellene "felpörgetni a gazdaságot". hanem mondjuk hamarabb el kellett volna kezdeni az útépítéseket, ami már amúgy is jócskán ráfér az országra. mondjuk jobb lett volna hazai cégeket támogatni a beruházások terén, de most kaptak észbe vasút-busz ügyben is.

exportra pl lehetne termelni az erősebb/híresebb ágazatainkból, mint pl mezőgazdaság, borászat, sertés.

pont nem ilyen elrettentő politikával kellene "csalogatni" a turistákat.

és a kisvállalkozókat támogatni kellett volna, nem nehezíteni a helyzetüket. persze most már megindult(vagy legalább ellensúlyoztűk a büntetéseket), de ezt is lehetett volna hamarabb kezdeni.

eltelt 2 év és csak most jutottunk oda, hogy talán kiszámítható a magyar gazdaságpolitika.

de szerintem ezekben is inkább csak sötétben tapogatózik a fidesz.

de azt hiszem, ha lassan is, idővel majd tényleg javulni fog az életszínvonal, de előrejelzések szerint 2016ig nem várható jelentős gdp növekedés.

mert az igazság az, hogy a nagy diadalittas büszkeség ellenére még spanyolországban is jobb az életszínvonal, mint itthon. hiába vannak gyengén felfelé vagy legalább nem lefelé mutató gazdasági események. érezhető, hogy az emberek mennyire elkeseredettek.

ezeknek kellett volna az elsőnek lenni.