Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményed Pörzse Sándor...

Mi a véleményed Pörzse Sándor nyílt levelével kapcsolatban amit Gerendás Péternek írt?

Figyelt kérdés

edves Péter, talán emlékszel rá, annak idején legalább egy tucatszor álltunk egy színpadon. Te, mint előadóművész, én, mint műsorvezető. Még kedveltük is egymást. És most mégis, képletesen szólva miattam akarod elhagyni az országot. Vajon arról a bizonyos színpadról hogyan jutottunk el idáig?


Mielőtt a saját történetembe kezdenék, illetve a tiedbe, ahogyan én látom, felidézek egy 2008-as eseményt. Biztos emlékszel a Hollán Ernő utcai tüntetésekre. Ez az után volt, hogy egy Hollán Ernő utcai jegyirodában lefasisztázták a Hungarica együttest, és állítólag azt is hozzátették, hogy magyarokat abban az irodában nem szolgálnak ki. Erre valaki molotovkoktélt dobott az irodára. Utána kezdődtek a tüntetések mindkét oldalon. Jómagam átmentem a Gyurcsány Ferenc fémjelezte oldalra, ahol döbbenten láttam egy nagyon idős zsidó házaspárt sárga csillaggal a mellkasukon. Szóba elegyedtem velük. Fogalmuk sem volt az előzményekről, de mivel a számukra mérvadó értelmiség illetve politikai elit azt mondta, hogy félni kell, hát ők tényleg félni kezdtek. Én akkor, és ott megértettem, hogy milyen könnyű az emberi félelemmel és a valamikori tragédiákkal visszaélni.


Kedves Péter! Azt írod „beszóltak neked”, és te ettől és a fellépések hiánya miatt azon gondolkozol, hogy elhagyod az országot. Te félsz, Péter? Mondták-e már neked, hogy a zsidó származásod miatt nem léphetsz fel valahol? Mert nekem mondták ellenkező előjellel, szemtől szembe, pofátlanul. (Ha egyszer találkozunk, azt is elmondom ki volt, azóta óriási sztár lett.) Lépett-e vissza szponzor miattad egy műsortól? Mert velem ez is megesett még rockműsor vezetőként, hogy valaki azért nem szponzorált minket, mert nem vagyok zsidó származású. Rúgták-e már hasba gyerekedet, azért mert zsidó? Mert az én lányommal ez is megesett- persze ellenkező előjellel- a Radnóti gimnáziumban, az én akkori Hírtévés szereplésem miatt. Egy fiú rúgta hasba, majd hozzátette: „most magyarkodj!” Idézett-e már be rendőrség egy dalod miatt? Mert engem 2006-ban kihallgattak egy Budaházy interjú kapcsán.


Ezt az országot mind gazdasági mind morális és kulturális válságba egy olyan liberális réteg segítségével sodorták, amelyet te a különböző aláírásokkal és kiállásokkal mindig is támogattál. Ez az ország, a nyomorának nagy részét a kommunistáknak és utódjaik mellett az SZDSZ-nek köszönheti. Kedves Péter, te mindig nyíltan felvállaltad, hogy ennek a holdudvarához tartozol, és most félsz. De ugyan mitől? Esett-e bántódása Horn Gábornak, vagy ki beszél már Demszky Gáborról? Kuncze Gábor annak idején megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Akkoriban figyeltél te erre? A szintén a liberális oldalhoz köthető Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nemhogy a felelősségre-vonás elől menekül, hanem új választásra készül. Ez a politikai erő és a mögötte felsorakozó liberális értelmiség szellemi polgárháborúba sodorta az országot. Tudsz-e te arról, hogy 2006 őszén miket kellett elviselni egyes embereknek? Akkor nem féltél? Most félsz, amikor még mindig minden vezető pozícióban a ti embereitek ülnek, amikor egy Német Péter- Bolgár György tengely miatt vonnak vissza kitüntetéseket? Péter, hát nem látod, hogy még mindig fújjátok Magyarországon a passzátszelet? Most félsz, mert beszóltak? Még csak nem is visszalőttek ebben a polgárháborúban, hanem csak simán megjegyzést tettek rád, és már menekülsz is. Kedves Péter! Ha igazad van, miért nem harcolsz inkább? Miért nem te vagy az első zsidó értelmiségi, aki felemeli a szavát a fölösleges félelemkeltés ellen?(Például Izraelben rengeteg zsidó értelmiségi szólal föl a palesztinok jogai mellett.) Te legyél az első, aki odamegy ahhoz a zenésztársához, aki a magyarság 1100 éves ünnepén belebömbölte a mikrofonba, hogy „mi meg négyezer évesek vagyunk”, és azt mondd azt akár utólag is, hogy „ezt azért mégsem kéne”! Hátha a példádon felbuzdulva akadna olyan cigány vezető és politikus is, aki végre megmondaná népének, hogy bármilyen kisebbségnek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak. Legyél te az első zsidó értelmiségi, aki őszintén és tisztán tud énekelni a hazaszeretetről is! És ha mindezeket megtetted, és mégis aggasztó jeleket látsz, akkor hiteles, hogy felemeled szavad a félelem hangján. De addig csak olyan vagy, mint akik a két Hollán Ernő utcai öreget halálra rémítették. Harcolj Péter!


Pörzse Sándor


[link]


2013. ápr. 5. 11:50
 1/7 anonim ***** válasza:
25%

Pörzse Sándor megélhetési politikus a Jobbikban! Pedig volt/van becsületes foglalkozása is!

Nekem ennyi elég!

2013. ápr. 5. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
76%

"Pörzse Sándor megélhetési politikus a Jobbikban! Pedig volt/van becsületes foglalkozása is!

Nekem ennyi elég!"


Nekem meg annyi, hogy a "zenész úr" meg ilyen-olyan hisztit csap csak mert megállt a szekér, mocskol egy országot mert talán nincs is meg a tehetség benne, meg 6 gyerek.

Úgyhogy ha akar csak menjen!

2013. ápr. 5. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nem értek a levéllel egyet. Pörzse maradásra buzdítja, én viszont jobban örülnék, ha elmenne. Bár úgyse fog, az ilyen alakoknak mindig csak a szája nagy.
2013. ápr. 5. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Pörzsének mi a becsületes foglalkozása (a megélhetési politizáláson kívül)?


Most komolyan. Fogalmam sincs milyen szakmával rendelkezik. Tudtommal csak egy mezei érettségije van.

2013. ápr. 5. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

A Budapesti I. (ma: Szent) László Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. 1984-ben szerzett felsőfokú reklámszakemberi végzettséget a Magyar Kereskedelmi Kamara Külkereskedelmi Reklám és Propaganda szakán. Egészen 1987-ig versenyszerűen foglalkozott a labdarúgással. Médiapályafutását 1989-ben, sportújságíróként, a Magyar Rádió sportosztályán kezdte. Később dolgozott a Danubius, a Calypso és a Bridge kereskedelmi rádióknál. Ezután önálló műsora indult a Magyar Televízióban. Itt már könnyűzenei és magazin jellegű produkciókkal is foglalkozott. Ezután a TV3-nál ő vezette a híradót, majd ő irányította a szórakoztató és sportosztályt.


[link]


csak 2 clik!


Szerintem meg igaza van.

Ideje lenne a józan magyar zsidóságnak és cigányságnak elutasítani a Jobbik de állítom hogy minden egészséges felfogású ember által kritizált a kisebbségekben jelenlévő deviáns csoportosulásokat.

Ideje lenne a magyar zsidóságnak beismerni hogy nincsenek üldözve és a cionista és a magyar érdekeket sértő minden létforma elítélendő. A cigányságnak is azt hogy a 22 vagy akár 50éves rossz szocializálódás megváltoztatása nem fog fájdalom mentesen megvalósulni. És igen, kellenek olyan cigányok és zsidók akik ebben a felfogásban ellenállnak a mainstream sugalmazásának. Persze az is igaz hogy ha valakinek ez sem smakkol és el akar menni azt ne tartsuk vissza. Gerendás nem egy nagy zenész és énekesnek sem jó, de a megfogalmazott mondanivalója sem összevethető pld egy Cseh Tamással. Amolyan műmáer aki a balib farvízen elevickélt eddig. Lehet hogy el kellene menni dolgoznia.


Aki csak egy kicsit tájékozott Pörzsével kapcsolatban, az pontosan tudja hogy a Jobbik még sehol nem volt amikor a nézetei meggyökeresedtek. Így az a vád hogy nem meggyőződéses politikus hanem megélhetési az több mint nevetséges. Persze a balibeknek ez a felfogás lehet némi csalóka lelki vigasz.

2013. ápr. 5. 12:56
 6/7 anonim ***** válasza:

Csaxólok: nem "balib" hanem baLLib!

Ennyi tisztelet az ellenfélnek is jár!

2013. ápr. 5. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Ne aggódj, ez a kis senkiházi épp most mondta el egy műsorban, hogy a Gyurcsány éra Disneyland volt. Nyilván gyorsan felejt, és gyorsan vált köpönyeget
2019. jún. 1. 05:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!