"ha végre elmondod, hogy mitől lett hiteles az a kisgyerek híradó, akkor tudnánk beszélni valamiről"
Inkább te mond meg, hogy melyik elhangzott mondtad nem volt összhangban a vasággal? Az hogy Orbán leépíti a demokráciát olyan nyilvánvaló és egyértelmű, mint a 1X1, ez nem vita tárgya a civilizált világban. Szerintem ő maga sem tagadja, csak azt annyit mond hogy a kétharmad erre hatalmazta fel.
1. Az, hogy kisgyerekeknek mossák az agyukat gyermekműsorokban, az önmagában egy irtózatos szégyen, akár igazuk van akár nem. Még a szocializmusban sem emlékszem nagyon ilyenre. (Igaz, ott az iskolában, óvodában ment az "okítás" az igazságos Lenin elvtársról, és a dicsőséges tanácsköztársaságról). A német köztévé ezzel kiállította magáról, hogy mennyire színvonaltalan, és manipulatív. Teljesen lényegtelen, hogy igazuk van e vagy nincs. Amit csinálnak az gusztustalan, és a szocializmust idézi.
2. Az Orbán kormány valóban igyekszik korlátozni a médiát, és a saját igazságát erőltetni, hangoztatni. Ugyanakkor látható, hogy nagyon sok mindent nem tudtak keresztül vinni még a kétharmadukkal sem, a bíróságok nem az ő oldalukon állnak. Amíg ez így van, addig diktatúráról beszélni hülyeség. A törekvés megvan a részükről, ezt csak az nem veszi észre aki fanatikus, de diktatúráról beszélni megintcsak ugyanaz a politikai fanatizmus, csak a ló másik oldaláról.
3. A belinkelt videót már le is tiltották. Érdemes lenne felrakni torrent oldalakra vagy a Kurucra, ahhoz nem férnek hozzá. A nem kívánt internetes tartalmakat minden hatalom igyekszik (szerzői jogokra, meg egyéb más dolgokra hivatkozva) törölni, de az internet korában ez már lazán megkerülhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!