Rákosiék miért utálták, üldözték annyira a gazdagabbakat?
Mert a kommunizmus alapja volt a társadalmi egyenlőség.
A sztálini rendszer pedig , radikális , terrorista módon próbálta megvalósítani a kommunizmust.
Sztálin a 20. század legnagyobb népirtója volt.Rákosi példaképe pedig Sztálin volt.
Ha alaposabban megnézed Magyarország eddigi vezetéseit, mind-mind a bűnbakképzésen alapult, alapul most is, és alapulni is fog a jövőben is.
Tehetségtelen vezetők, birka nép.
Mert a kommunista elvek szerint kizsákmányolták, éhbérért dolgoztatták a cselédeiket, munkásaikat!
Ez igaz volt az arisztokratákra, nagytőkésekre, földbirtokosokra.
Csak azokat is kuláknak minősítette, akiknek kevés földje volt, és nem tartozott a kizsákmányolók közé.
Én is megbökdösnöm őket egy menóra nevű trágyavillával.
Meg is érdemelnék ezek a mocskos vörös patkányok.
A pokol tüze égesse el mindet!
Összekevered az utálatot a parancsvégrehajtással.
Nem a gazdagabbakat üldözték, hanem mindenkit, akiről úgy gondolták félniük kell. A gazdagabbak vagyonelkobzása nem utálatból történt, hnaem ez volt a nagy testvér parancsa. Az a téveszméjük volt (akkor még nem így hívták), hogy ezáltal lehet az egyenlőséget a leggyorsabban megvalósítani. Arra csak menet közben jöttek rá (sokan maguktól), hogy ez számukra hasznos lehet. No, akik erre rájöttek, azoktól lehetett tartani. Nem mind volt ilyen, de a számuk nőtt, mert a központi hatalom is rájött közben, hogy ők zsarolhatók, tehát jó parancsvégrehajtók.
De az utálat és üldözés nem elég jó szó, mert nem a valódi cselekvést fejezi ki. Ugyanarra az eredményre sokféleképpen el lehet jutni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!