Igaz, hogy volt koldusmaffia?
Van koldusmaffia. Régebben leplezetlenebbül csinálták, nagyon be voltak határolva a területek, és a villamoson pl egy ember mindig ugyanaközött a két megálló között ingáz(hat)ott csak. (A múlt idő csak arra vonatkozik, hogy már kevésbé feltűnő)
Ez azonban nem csak a területfelosztásról szólt, embereket kényszerítettek erre, és elszedték a koldult pénzt tőlük. Leitatták és más módon függővé tették az áldozatott.
Olyanról is hallottam, hogy egy alkoholista ember egészséges lábát vágták le, mert úgy többet kap, és nem mellesleg kevésbé tud mit csinálni.
Nem állítom, hogy minden koldus a maffia áldozata, de én tutira nem adok pénzt, max kaját. (Akiknek igazán szükségük van rá, elfogadják, és akiknek nincs, azoknak csak a pénz (vagy alkohol, cigi) kell.
Mostanában azonban sokkal nehezebben megy a koldusoknak és lehetnek alkalmiak, hivatásosak, vagy mafiaáldozatok, vagy rokon/ismerős által kényszerítettek)
Úgy tíz éve megkérdeztem egy koldust, hogy kényszerítik-e, szeretne-e valakinek életjelet küldeni, de nevetve mondta, hogy önként és dalolva csinálja. Napi MINIMUM 30.000-et keresett, amit berakott a bankba. A saját telkén lévő téliesített faház mellett lévő házra gyűjtött. Nem kamuzott: tíz percig beszélgettünk, azalatt több mint ötszáz forintott kapott! Arra kért, hogy hozzak neki kaját. Mondtam hogy jobban keres, mint én, ott a sarkon a bolt, miért nem vesz magának, erre azt mondta, hogy az nagyon sok bevételkieséssel járna. (Eszembe sem jutott, hogy felajánjam: pénzért bevásárolok neki.)
A Fedél Nélkül újságárúsok azonban tisztességesek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!