Nemzetellenes cselekedet vagy bűncselekménynek számít? Magyarország miniszterelnöke külföldről hozat szimpátia-tüntetőket a te pénzeden és ellened?
A kérdés, az ATV miért hívott szimpátiatüntetőket Orbánnak:
Jönnek: Az ATV-től értesültek a Békemenetről a lengyelek
Az ATV felhívta a márciusi Békemenet lengyel résztvevőinek szervezésében szerepet vállaló, az Orbán-kormány mellett következetesen kiálló Jog és Igazságosság pártja szóvivőjét, aki közölte munkatársunkkal: nem tudták, hogy ismét lesz menet, de nagyon örülnek a hírnek és jönnek.
Az ATV-től értesült Jan Dziedziczak korábbi lengyel kormányszóvivő, az Orbán-kormányt támogató Jog és Igazságosság pártja szóvivője, hogy október 23-án újabb Békemenetre kerül sor a nemzeti ünnep alkalmából.
Dziedziczak úgy fogalmazott, hogy „nagyon örül a hírnek” és beszél a párt külügyi igazgatójával is a kérdésről. Mint mondta, hogyha annyian nem is lesznek itt „az idő rövidsége miatt”, mint márciusban, de mindenképpen jelen lesznek.
A Békemenet saját indoklása szerint azért szervez újabb felvonulást, mert szeretne kitörni „az adósság béklyójából”. Ezért a szervezők szerint összefogásra van szükség, hiszen az „adós-rabszolgaság” képes nemzeteket megsemmisíteni. Azt írják, be akarják bizonyítani, hogy „van kitartásunk, inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát”.
Kedves Kérdező!
Arra vonatkozott, hogy azt írod, az én pénzemen és ellenem. Erre kérdeztem vissza: ellenem?
Egy kicsi kiigazításra szorul a kérdésed. Nem "hozattak", hanem jöttek, saját szervezésükben, nem "külföldiek", hanem határon túli magyarok, és nem "ellenünk", hanem értünk, az összetartozásunk megmutatására. Egyébként minden más korrekt.
"Az ATV-t támogatják orbánék így azt nem tudom hitelesnek tekínteni, erről hamar meggyőződhetsz ha átkapcsolsz eme tévécsatornára."
- Na, innentől kezdve világossá válik, hogy csak egy újabb politikai analfabétával van dolgom. Aki az ATV-t ismeri, azt tudja, hogy _pont nem_ az a csatorna, amelyik Fidesz-párti lenne, hanem kifejezetten a baloldaliak és liberálisok szócsöve.
"Nem furcsállod azt,hogy időben (napra,órára jöttek) a külföldön élő határon túli magyarok?"
- Miért furcsállnám? Ha valaki készül egy felvonulásra, menetre, tüntetésre, mindegy minek nevezzük, akkor az lenne a furcsa, ha másnap, vagy két nappal később jelennének meg...
"Nem gondolod azt "megrendelésre tették? Vajon a hazánkban élő Magyar (akár te és más) miért nem vett részt rajta?"
- Szerinted a többszázezer felvonuló mind határon túli magyar volt? És odahaza kiüresedtek a magyarlakta területek? El sem tudod hinni, hogy a 1,2 - 1,4 milliós szavazótáborból, a még mindig legmagasabb támogatottságú politikai párt itthon is tud támogatókat megmozgatni?
(És itt nem a szó szoros értelmében mondom a "megmozgatni" szót, kézi vezérléssel, hanem akképp, hogy felvonulnak, ha a helyzet úgy kívánja, és alkalom van rá.)
"Te elhiszed azt amit a média mond neked?"
- Mindenféle médiából tájékozódom.
"A véleményalkotásnál beleszámolod azt amit naponta látsz,hallasz,érzel?"
- Pontosan.
A politikai analfabéta-jelzőért pedig bocsánat, de az ATV-t fideszes beállítottságúnak mondani, nos ettől kicsit felcsaptam a szemöldökömet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!