Mítosz a gyakorlati együttműködés?

"Mítosz a gyakorlati együttműködés?"

Nem, hanem létező gyakorlat.

A Bibó-féle terminussal élve "a szabadság kis körei" működnek.

A politikai hatalomért folytatott küzdelem persze más, de a politikában is gyakorlat a gyakorlati együttműködés: például a két politikai oldal együttműködik egymással a túlígérésben, a politikai vitakultúra sárbaalázásában, a reformok elsumákolásában, a romaügy effektív figyelmen kívül hagyásában.

Ugyanígy együttműködik a két oldal abban is, hogy lehetőleg csak egy-egy ember bukjon le jókor, de ne az egész korrupt rendszer bukjon meg egyszerre. (Ez az együttműködés attól függetlenül tény, hogy Mo. mennyire korrupt az összes ország listáján: kicsit, eléggé vagy nagyon.)

Más megközelítésből: nem együtt kéne dolgozni, hanem mindenkinek csinálnia kéne a maga dolgát. Egy fiatal portugál szakács mondta a múltkor a tévében, hogy Magyarországon az a nehéz az éttermi főzésben, hogy egyik nap remek az alapanyag, másik nap elmegy, harmadik nap meg kifejezetten tré. És ez egy olyan terület, amely nemzeti büszkeségünk egyik oszlopa: a világhírű magyar gasztronómia.

Következetes, kiszámítható, és nem évente szétfircangolt szabályokat kellene alkotnia a törvényhozásnak, nemzeti minimumot kellene elfogadni legalább 25 évre a végrehajtói hatalom megregulázására, és lehetővé kellene tenni, illetve el kellene várni a minőségi munkát a bíróságoktól. Ha ezek a keretek meglennének, akkor az együttműködés menne a maga egészséges medrében magától.