Lehetséges, hogy Ady cikke még ma is aktuális?
"Menjünk vissza Ázsiába!
Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet…
E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre.
Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.
Vázsonyi Vilmos, az egyetlen magyar népképviselő, akit öntudatos nép választott, nem juthat szóhoz a magyar parlamentben. Nem engedik szóhoz jutni a gyermekek, akik haragusznak, mert kinizsisdi s malomkősdi játékukat megzavarta, a gyermekek, akik, hajh, tizenkilencmilliomod magunk szerencsétlen bőrén kockáznak és malomköveznek.
Az immár legbalkánibb parlamentnek ez a botránya irtózatos, kegyetlen világosságot adott a mi szemeinknek. Olyan titkot világított meg, amit jaj de jó lett volna sohasem tudni. Megtudtuk hogy a magyar parlamenti gyermekek mind egyformák: esküdjenek bár a kétfejű sas karmára, a Széll Kálmán harmatozó pattanására, Kossuth Lajos kalapjára, pápa csalhatatlan őszentsége papucsára, bármire. Obskurus agyuk velejének vastag burkát csak egy kicsit kell megkarcolni, ott zsibongnak előttünk a maguk siralmasan hasonlatos voltukban.
Kultúr-bestiákat mondott Vázsonyi? A kultúra isteni nevében vétózunk e címadományozás ellen. De a bestiák reputációja érdekében is, mert a bestiák mindig ki merik a fogukat mutatni, nem csak akkor, mikor demokrata képviselővel van dolguk.
Szeretett úri véreim, Ázsia ordított fel tegnap bennetek. A nosztalgia, a nomád, baromi ember méla vágyakozása rohamba tört ki. Nem voltam ott, de látom a képet. Középen az agyonhajszolt egyetlen intellektus. Sokat tud, sokra vágyik, merész a hite, elszánt a munkája, nagy a gyűlölete. És – óh szörnyűség – ősei a Jordánon átkeltek. Ez a kis zsidó óriás közöttük. Ezt az óriást fiatalon fölkapta szárnyaira a hír, imádja őt sok ezerek tömege, s tud… Ez, ez a legborzasztóbb! Ez az ember mer tudni közöttük, a tudatlanok között! De meg hogy ez az ember zsidó! Ott áll zavarodottan a középen. Egy harsány szitok hallszik. Lengyel Zoltán kiáltott, egy ifjú együgyű, ki hiányos intelligenciájával más, kultúr országban evőkészlet tisztító sem lehetne. Meg Leszkay úr, meg Rakovszky úr, meg a többi jólismert idióta. És Vázsonyi egy egyfogatú kocsin futtat el ebből a komédia házból, hova bekerülni idestova erkölcsi halál lesz.
Szeretett úri véreim, értsük meg egymást. Kinizsi fáj ugye és a malomkő? A keleti nomád lomhasága lázadt fel ugye, hogy semmisítsük meg ezt az embert még a Krimiából velünk hozott eszközökkel, mert tanulni, tudni, s az ő fegyvereivel állni vele szemben nem tudunk. Ugye így van szeretett úri véreim? Mert csak így lehet menteni ezt a világra szóló skandalumot.
**********Ha ugyan így is lehet. De aligha. Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.**********
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…
Ady Endre
Nagyváradi Napló, 1902. január 31."
Különösen a csillagokkal megjelölt részt ajánlanám figyelembe, szerint Ady remekül foglalta össze, mi folyik ma az országban.
Ezen az oldalon, a válaszokon mindig nagyon jól látszik, hogy az emberek mennyire buták tudnak enni. Tényleg van aki nem érti ezt az írást. :D Borzasztó.
Nyilván igaza volt, és a dolog nem vesztette aktualitását. Ráadásul ez teljesen független a költői pályafutásától, nem is értem miért kell idekeverni.
Érdekesnek tartom egyébként, hogy azok, akik ezt (és a hasonló írásokat) nem értik, valószínűleg ugyanazok az emberek, akik köpködtek/köpködnek Spiróra a Jönnek... c. verse miatt, amiről ugye tudjuk, hogy az is Ady-imitáció. :)
Ady írását, ha jól sejtem Orbán "félázsiai" kijelentése miatt szedték elő, melyben a skandináv népeket is előszedte a kormányfő.
Most azért vicces ez az ázsiai-skandináv vonal, mert amíg amíg a leggyorsabban fejlődő országok javarészt kelet-ázsiaiak, addig ma a hat legkevésbé korrupt ország között ott van van Dánia, Finnország, Svédország és Norvégia, nem beszélve arról, hogy ők az EU átlagnövekedésének szépítői.
Igazából jó skandinávnak lenni, és jó ázsiainak is lenni, csak mi vagyunk a pöcegödörben.
Norvégia nem EU-tag.
Sőt, Dánia fennhatósága alatt álló Grönland 1985-ben kilépett az EU-ból.
"Szinte az összes verse egyetlen egy költői képen lovagol, a szimbolizmuson. Semmiféle formai szerkesztettsége nincs, se nem rímel, se nem ütemhangsúlyos, se nem semmi. Csupán nem érnek ki a sorok a lap széléig, kb ez jellemzi a költészetét."
Sok költő, író élete telt el egy meghatározó stílusirány jegyében. Lehetett az klasszicizmus, rokokó, barokk, szimbolizmus, expresszionizmus, historizmus teljesen mindegy. Az egy olyan korszak volt, úgy írtak az emberek.
Petőfi összes költeménye csak a magyar tájon és a népiességen lovagol, mégsem ócsárolja ezért senki.
Egyébként pedig még mindig ott tartunk, hogy a vers nem attól lesz vers, hogy rímel, vagy hogy ütemhangsúlyos, esetleg időmértékes, vagy szimultán. Ez egy elemzési szempont, de nem a vers definíciója.
Szívemből szóltál előző előtti hozzászóló.
Egyszerűen Adyt olyannak érzem, mint Dali azon tevékenységét, amikor tanítványainak a munkáit írta alá fricska és/vagy haszonszerzés céljából. Adyt jóval többre értékelik, mint azt kiérdemelte volna bármikor is.
Had legyen már ilyen véleményem anélkül, hogy leovodásozzanak, mert érv nélkül lehülyézni mást sem egy nagy dolog. Tehát az ovodás jelzőt visszautasítanám és élnék a gyanúperrel, hogy a mi kis Ady imádónk áll intellektuálisan alsóbb fokon.
Adyt a verseiért szeretjük, nem a politikai nézeteiért.
(Tegyük hozzá, hogy szabadkőműves társaságba keveredett, ahol megvezették szerencsétlent. Kirakatemberként felhasználták, vele mondattak ki dolgokat.)
"Sok költő, író élete telt el egy meghatározó stílusirány jegyében. Lehetett az klasszicizmus, rokokó, barokk, szimbolizmus, expresszionizmus, historizmus teljesen mindegy. Az egy olyan korszak volt, úgy írtak az emberek."
Jó, de Ady semmi mást nem csinál, semmi plusz nem ad hozzá. Egy sima tucat-szimbolista.
"Petőfi összes költeménye csak a magyar tájon és a népiességen lovagol, mégsem ócsárolja ezért senki."
Őőőőő.... te olvastál Petőfi verset?
"Egyébként pedig még mindig ott tartunk, hogy a vers nem attól lesz vers, hogy rímel, vagy hogy ütemhangsúlyos, esetleg időmértékes, vagy szimultán. Ez egy elemzési szempont, de nem a vers definíciója."
A legjobb definíció amit eddig a versre hallottam, az az, hogy a vers olyan szöveg ami nem ér ki a lap széléig. De teljesen mindegy, nekem az olyan vers már alapból elvágja magát, amiben semmiféle játék nincs, csak szavakat dobál egymás mögé és ezeket külön sorokba tördeli. Ezt én is meg tudom csinálni.
Ady Versei azért rosszak,
mert csak ennyit tudnak,
mint amit én most csinálok.
Ugye, hogy nem olyan jó?
Pedig ebben még rím is volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!