Miért jobb a globalista értéknélküki világ az értékgazdag magyar honnál, kultúránál, törénelemnél?

!

A magyar Himnuszunk

A MI HIMNUSZUNK MÁS MINT A

TÖBBI . . . . . . . .

Küldöm tovább, mert végül is

nincs jelentősége,hogy valaki

vallásos, vagy sem, ebben az

írásban sok érdekes információ

van a nemzeti himnuszunkkal

kapcsolatban.

A Himnuszról 187 éves Nemzeti

HIMNUSZUNK, 1823. január 22.-én

írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk

szövegét szatmárcsekei

magányában.

Erkel Ferenc jó húsz esztendővel

később zenésítette meg.

Gyönyörű költői mű e 64 sor.

A tudós irodalomtörténészek

azonban nem túl gyakran

emlegetik, hogy

valójában miért is más ez, mint

sok európai ország himnusza.

Mindjárt válaszolok rá - három

példával is:

A németek például a Deutschland,

Deutschland über alles, Über alles

in der Welt kezdetű szöveget ma

már nem éneklik. A második

világháború után - mondjuk így -

a győztes Európa tiltakozott e

megfogalmazás ellen, mert e

szöveg ugyebár annyit jelent,

hogy Németország mindenek

feletti, mindenek felett áll - az

egész világon. Megmaradt Haydn

gyönyörű zenéje és ma, az eredeti

himnusz-vers harmadik szakaszát

éneklik a németek.

Bármily hihetetlen is, de csak

1991 óta.

A Szovjetunió himnusza - a soha

nem létező szabadságot, az

emberiség legnagyobb pusztítóit -

Lenint és Sztálin éltette

évtizedeken át. A mostani

Oroszországnak - mondjuk így a

jogutódnak - csupán 10

esztendős a himnusza.

A franciáké, az úgynevezett La

Marseillaise - a vérben álló harcról

szól és fegyverbe hív.

E rövidke európai példákat csak

azért hoztam ide, hogy lássuk a

legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy

a mi Himnuszunk nem éltet királyt,

uralkodót, nem himnusza még a

honszerző Árpádnak sem, az

ország építő IV. Bélának

úgyszintén nem, de még a diadalt

diadalra halmozó Mátyást sem

dicsőíti.

A mi Himnuszunk az

évszázadokon át szorongatott,

kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi

megtartó Istenünkhöz.

Az irodalom tudós művelői tehát

gyakran felejtik el - így emlegetni

e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy

ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG:

Isten áldd meg a magyart!

Amíg nem volt Kölcsey Himnusza,

addig is volt a magyarságnak

összetartó, kollektív imádsága, a

nép ajkán őrzött énekekkel. Nem

minden időszakban, nem mindig

azonos belső erővel, hiszen pl. az

elmúlt század diktatúrái (1919-re

gondolok és az 55 évig tartó

magyar bolsevizmusra) tűzzel,

vassal irtottak mindent, ami nem a

parancsszó ideológiája szerint

született.

De mondom: voltak a nép ajkán

őrzött énekek, pl. a Boldog-

asszony anyánk, a Székely

Himnusz (ne hagyd elveszni

Erdélyt Istenünk), a reformátusok

90. zsoltára: "Te benned bíztuk

eleitől fogva", vagy az

evangélikusok "Erős vár a mi

Istenünk" kezdetű Luther éneke.

Tehát mindig az Isten segítségét,

áldását kértük harcaink

elcsüggedésünk, elnyomatásaink

nehéz éveiben, vagy balsors tépte

évtizedeink alatt.

Ilyen Himnuszt tehát egyetlen

európai nép sem mondhat

magáénak, mint amilyet nekünk

hagyott örökül a 33 éves Kölcsey,

a szatmárcsekei szoba csendjében

A Nemzeti Múzeumban őrzött

kéziratban csak egy-egy parányi

javítás látható, tehát szinte ömlött

a tolla alól e felséges 64 sor.

Sajnos mindmáig nem védi az

Alkotmány nemzeti imádságunkat,

pedig rátört a sorokra maga

Rákosi is az 5o-es évek elején

mondván: az mégsem lehet, hogy

a dolgozó nép Himnusza, vagy

bármely ünnepség az Isten

nevével kezdődjön. Alattomos

terve céljából magához kérette

Kodály Zoltánt azzal a felszólítással,

hogy írjon másikat, a

szocializmushoz illőt.

Kodály rövid választ adott az élet

és halál diktátorának. Ezt mondta:

ahhoz sem hozzátenni, sem abból

elvenni nem lehet. Kodály a fejével

játszott ebben a percben, de

akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a

magyar zenekultúra és művelődés

világszerte megkérdőjelezhetetlen

tekintélye.

Rákosi nem nyugodott. Illyés

Gyulát is magához intette, aki

akkor a költészet, a haladó

magyar gondolkodás legnagyobb

vezéreként volt számon tartva

itthon is, külhonban is, különösen

Franciaországban.

Írjon egy új Himnusz szöveget,

mondta Rákosi, majd keresünk

hozzá zeneszerzőt. A felszólításra

Illyés ennyit válaszolt csupán: meg

van az már írva.

Miért fontos ma, hogy a hamar

árvaságra jutó, betegségekkel

küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e

nemzeti imában? Azért fontos,

mert a Himnusz megírásának

napját január 22.-ét 1989 óta a

Magyar Kultúra Napjának mondjuk

ugyan - ám a magyar művészetek,

a kultúra a szemünk előtt silányul

el vagy hever romokban.

Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s

ha kell kiáltásra kell, hogy

kényszerítsen minden jóérzésű,

gondolkodó embert, a magyar

értelmiséget pedig kötelezően.

Mert látható módon megszűnt a

tudás, a kultúra, az ifjúság

oktatása és az Istenhit közötti sok

évszázados, megbonthatatlan

egység. Ez, amit mondok nem

vallási, még csak nem is

vallásossági és még kevésbé

templomi kérdés. Mert ott, ahol az

iskolaügy, tehát a jövő

nemzedékének oktatása, nevelése

csak tantervi, tantermi feladat

vagy egyszerűen csak munka vagy

pénzkérdés, - ott ezt az első

számú nemzeti feladatot -

elárulták!

OTT, ahol nem a magyar nyelv és

történelem a legfontosabb tárgy,

ott a jövő sírját ássák a

nemzetoktatást eláruló

politikusok.

OTT, ahol iskolákat zárnak be,

vagy síneket szednek fel politikai

parancsra - mindegy, hogy milyen

indokkal - ott, azokon a helyeken

temetők lesznek. Ha hagyjuk.

OTT, ahol oly módon bomlik fel

rend, hogy tanárverést látunk a

képernyőn, ott a kisebbség

törvénytelensége tobzódik a

többség felett egy állítólagos

jogállamban. Olyan kisebbségé,

amely a Kárpát-medencében az

elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy

egy templomot vagy iskolát, de

még egy önsegélyező alapítványt

sem tudott létrehozni magának,

legjobb szándékú vezetőinek

erőfeszítésével sem.

OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű,

magát a kultúra és oktatás

miniszterének mondó ember

kijelentheti, hogy nem a tudás az

elsőrendűen fontos az iskolákban,

hanem valamiféle reformanyag

ilyen-olyan elsajátítása, ott a

szellemi rókák garázdálkodnak a

nemzet udvarán.

OTT, ahol a kabaréban téma lehet

az ún. buta paraszt - nénikének

öltözött férfiként - ott ország-

idegenek uralják a televízió és

rádió stúdióit. Akik e hazában

nyilvánvalóan, nem érzik jól

magukat. Ezt a gyalázatot nem

követhetnék el büntetés nélkül

egyetlen európai országban sem.

Hogy ugyanis ostoba közröhej

tárgyává tegyék az ország egyik

nemzetmegtartó erejét, a

parasztságot.

OTT, ahol a továbbtanuló gyerek

miatt a családoktól elvesznek és

nem adnak nekik, ott szellemi

tolvajok járkálnak közöttünk és a

társadalom legfontosabb sejtje a

család ellen intéznek, előre

megfontolt, sátáni támadást.

OTT, ahol az emelkedő árak

ellenére - lassan SEM tud

szaporodni a családi könyvtár -

csak és kizárólag a CD-k és DVD-k,

- ott már a globalizmus ütött

tanyát. És úgy lesz, miként a

globalisták szeretnék: lassan

elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson,

Fekete István Tüskevára,

Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany

költészete, Jókai száz meg száz

felejthetetlen hőse. Ott apránként

le lehet majd tagadni Móricz

Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt

Gyóni Géza, Nagy László, Illyés

Gyula, Sütő András, Német László

vagy Kányádi Sándor.

OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a

papot és különösen a pedagógust

az éppen uralkodó hatalom nem

fizeti meg kellő megbecsülés

mellett ott a nemzetet a tekintély

nélküliség barbár útjára akarják

lökni és cselédsorba, a 21.-ik

században.

Wass Albert írja: "aki bántja a

magyart, Téged is üt. Nemzeted

jussát, igazát védeni kötelességed.

Csak úgy lesztek erősek, ha

megvéditek egymást. Mert

bármelyik magyar vesztesége - a

Te veszteséged is."

Mert, ha nem így tesszük, úgy

némaságunkkal és bénaságunkkal

hitelessé tesszük valamennyi,

galád mozdulatukat.

A Magyar Kultúra Napján,

csodálatos nemzeti közbenjáró

imádságunk születésének

évfordulóján tehát szomorúsággal

kell megállapítanunk, hogy:

Magyarország bajban van!

S legelsőül azért, mert 93 ezer

négyzetkilométeres ország az

egyetlen a világon, amely saját

országával van körülvéve.

Magyarországot - viharos, ám

gyönyörű történelmével, máig

példát adó kultúrájával,

évszázadok óta a mai napig

csodált művészetével - a jövő

magyar generációjának kell

átadnunk.

Mert Magyarországot, a mi

Hazánkat, csupán megőrzésre

kaptuk elődeinktől.

Magyarországot tehát meg kell

menteni!

Kölcsey szavaival kérjük ezt,

Himnuszunk utolsó versszakával:

Szánd meg Isten a magyart, kit

vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart tengerén

kínjának,

Balsors, akit régen tép, hozz rá víg

esztendőt,

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt.