Szerintetek mik a magyar történelem legnagyobb kudarcai?

1. I. Világháború sikertelen befejezése(forradalmak, tanácsköztársaság, népköztársaság, Trianon)

2. II. Világháborús vereség (nem maga a vereség, hanem ami utána jött)

3. "Rendszerváltás"

A többi amit kudarcnak tartunk, nem annyira nagy mint ezek (pl. 48-49 csak esetleg a büszkeségünknek árt, komoly törést nem okozott) de ezekből együttesen a magyarság mai napig nem tudott kijönni és mai napig mérgezi a mindennapokat, kapcsolatainkat egymással, a vezetőinkkel, a szomszédnépekkel. Szerintem ez mindennél nagyobb kudarc.

Ja.

Hogy az ellenkezője életszerű-e, az nem számít.

Persze okot lehet felhozni bármire, kérdés mindig az, mihez képest.

Például a mohácsi vész ahhoz képest, ha elmarad a mohácsi csata. De ahhoz képest, hogy a magyar királyság éppen valódi uralkodói (vezetői) problémákkal küszködött és ez volt a legfőbb problémája, hogy a török birodalom éppen a legfényesebb, jól szervezett terjeszkedő korát élte, hogy abban a korban voltak sokkal nagyobb csatavesztéseink (emberben, technikában), továbbá, hogy a török legközelebb 15 év múlva járt erre ismét, talán nem is számít akkora kudarcnak.

1848-nak vajon a leverése volt nagyobb kudarc, vagy az a kossuthi nemzetiségi politika, amely elszigetelt bennünket, ezt is meg kellene gondolni. Élt akkor egy Széchenyi nevű gróf, akinek elég jó javaslatai voltak, de - nemcsak a Habsburgok okán - végül Döblingben végezte.

Tegyük fel, hogy Gyurcsány éppen x éves börtönbüntetését tölti. Valaki felsorolná, mi lenne ettől jobb, vagy akár más, néhány ember gondolatvilágának állapotán kívül?

- Ahogyan I. István erőszakkal térítette át a magyarságot a keresztény hitre (főleg az a fájdalmas benne, hogy elveszett minden népmesénk, mondánk, regős énekeink, egyszóval a kultúránk - amit nem indokolt volna a hit felvétele!) Ezt nem így kellett volna intézni, és nem ennyire destruktív módon.

- Mohács mezeje, ahol egy megnyerhető csatát vesztettünk el trehányságból és ügyetlenségből, aminek következtében egy virágzó, erős és gazdag királyság balkáni szintre süllyedt vissza, és azóta is folyamatosan függőségi viszonyban van, hol ennek, hol annak a birodalomnak!

- Hogy a magyar nemesség Mária Teréziának felajánlást tett, "Vitam et sanguinem", mikor az a poroszok által szorongatott helyzetbe került, ahelyett, hogy felizzította volna ismét a nem sokkal korábban levert Rákóczi-szabadságharcot.

- Hogy Schwechat-nál megálltak a honvédek. Ez erkölcsileg helyes ("magyar honvéd nem támad, csak a hazáját védelmezi"), de stratégiailag nagyon rossz döntés volt, mert megmentette a császári udvart a bukástól.

- Hogy hagytuk magunkat belerángatni egy felesleges, véres, királyok ambíciói által fűtött világhódító háborúba, ahelyett, hogy ekkor ragadtuk volna meg a kínálkozó alkalmat az elszakadásra.

- Hogy a Habsburgok zsarnoksága teret engedett a király-ellenes szónoklatai miatt népszerű vörös uralomnak, ami később terrort hozott az országra. Mindenki csak az idegen királytól akart megszabadulni, és ezért készek voltunk az ördögnek is átadni a stafétabotot, amire eztán súlyosan ráfizettünk.

- Hogy nem küzdöttünk meg keményebben a magyarajkú területekért 1919-ben. A meglévő sikereinket sem használtuk ki.

- Hogy a Horthy-korban, bár sikerült visszaszereznünk az elcsatolt területeket, újjáépítenünk az országot, de az Európa meghódítására tudatosan készülő vörös áradattal - hiába vettük fel velük szemben a harcot, támadtunk őket megelőzve - nem tudtuk megvédeni a hazánkat.

- Hogy 1989-ben elmulasztottuk a valódi rendszerváltást, amit a csehek, lengyelek megtettek, és lám: ők előrébb is vannak most.

Ennél "frissebb" témát már nem érdemes megbolygatni, mert úgyis csak később derül ki, mi volt jó, és mi rossz döntés.