Mi a véleményetek, hogy a Fidesz többség az országgyűlésben közkegyelemben akarja részesíteni a parlament előtt tüntető és rendzavaró LMP-s képviselőket, akiket elvitt a rendőrség 2011. december végén?
Emberek ebben a a vicces, hogy az LMP néhány tagja tudatosan engedetlenségi tüntetésen vett részt, vállalva a szabálysértés következményeit.
A Fidesz (bocsánat - a rendőrség) viszont bűncselekménnyel vádolta meg ezeket a tagokat, mondván hogy személyi jogot sértenek, és azért is, mert ellenálltak a rendőri intézkedésnek, ami abszurd, mert akárki ki be sétálhatott a parlamentből, csak a kocsik közlekedését nehezítették, olykor akadályozták meg néha, és az is kérdéses volt, hogy ebben a helyzetben joguk lett volna a rendőröknek intézkedni (spontán békés tüntetés). A képviselők parkolni viszont leparkolhattak volna a szomszéd utcában, és simán besétálhattak volna. Volt is erre példa, és nem történt semmi azon kívül hogy egy ülő LMP-s képviselőt fejbe kólintottak egy táskával.
Az LMP meg akarta védeni magát, mivel nem követtek el bűncselekményt, de a Fidesz - hogy megelőzze a botrányt - "közkegyelmet adott, ami azért felháborító, mert közkegyelmet a bűncselekményt elkövetett személyek kapnak, az LMP pedig többször is tiltakozott, és kijelentette, hogy nem kér a demokrácia elárulóinak a közkegyelméből! (máséból sincsenek rászorulva, de az övékre aztán végképp nem!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!