A Fidesz egy álszent és képmutató párt?
A "kommunizmus" bűneiért még az alkotmányban is az MSZP-t teszi felelőssé, ugynakkor a saját soraiban rejtegeti a kommunizmus bűnöseit.
Holló a hollónak nem vájja ki a szemét?
"a frakció az elmúlt közel két évben bebizonyította, hogy nem fél hozzányúlni több évtizede tabuként kezelt témákhoz", mint amilyen az ügynökkérdés is, azonban megnyugtató lezárása "körültekintő, átgondolt szabályozást igényel".
Akárcsak a már 20 éve oly időszerű új alkotmány összecsapása is..
A kérdésben benne van a válasz és a véleményed is, no nem mintha nem értenék veled egyet.
Viszont be kell látni, hogy a fidesznek két szempontból is érdeke , hogy homály fedje az állambiztonsági titkokat. Az első az, hogy valószínűleg a fidesz padsoraiban is ülnek olyanok, akiket beszerveztek. A másik ok amiért a kormányzó párt nem akarja feltárni a múltat az, hogy nagyon jól lehet manipulálni a komcsizással , ha bizonyos akták és dokumentumok nem kerülnek nyilvánosságra.
Viszont az a mellébeszélés , ami most a kormánypártot jellemzi a kérdésben több mint átlátszó. Az egyébként LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét, tehát vitára bocsátását utasították el olyan indokokkal, hogy a javaslat ilyen formában nem szolgálja az igazság feltárását , nem ad megnyugtató választ stb.... Elég egyértelmű, hogy be tudtak volna nyújtani módosítókat ha valami nem kóser a javaslatban, de ők a vitát utasították el. Így marad a hisztéria a komcsizás és a manipuláció. Viszont sajnálom azokat, akiknek még most sem esik le a dolog, és még mindig a fideszt támogatják , ez már rendkívül szánalomra méltó.
"Azért bűnös a Fidesz mert nem írtja ki a főmufti komunistákat?"
Nemcsak hogy nem írtja ki őket, hanem valamit mond, azután annak a teljes ellentétét hajtja végre. Színleg üldözi a "kommunistákat", miközben falaz nekik, és bújtatja őket...
"Gondolom akkor meg Ti lennétek azok akik azonnal az emberi jogok után üvöltöznétek."
Gondolom, hogy ha minden más volt szocialista országban sikerült ezt kulturáltan elrendezni, akkor különös, hogy Magyarországon ezt nemlehet megoldani.
Annál is inkább, mert nálunk elvileg egy jobboldali, nemzeti párt kormányoz, kétharmados többséggel, és persze szintén csak elvileg a "kommunizmus" bűneit, elvből elutasítják, és üldözendőnek tartják...
"Lehet hogy túl fiatalok vagytok és nincsenek rossz emlékeitek, de gyerekkoromban az állandó házkutatás és kitelepülés réme miatt évekig nem volt nyugodt éjszakánk. Kár hogy nem olvastátok a "nagy Sztálin" könyvét, a leninizmus kérdéseit 600 oldalon. Máshogy beszélnétek."
Mamár ezteket a "forrásműveket" kevesen olvassák, és nemis hasonló módszerekre gondoltam. Másutt sem ezekhez az esközököz nyúltak.
Amúgy pedig: "Akinek vaj van a füle mögött, az hadd szarjon be kicsit a szocialista szellem vasútján."
"A Fideszt pedig hagyjátok nyugodtan dolgozni."
Legalább kiderül végül hogy mire megy ki a játék...
"A pálya széléről,felelőség nélkül könnyű kritizálni."
Kritizálni nem csak lehetőség, de kötelesség is. Mi szavaztuk meg, jogunk van véleményt mondani, és kritizálni.
"Vajon ilyen hozzá állással mit csinálnátok Ti a helyükben."
Azt amit másutt tettek azokban az országokban, aelyektől mostanra ebben a kérdésben is messze elmaradtunk.
"miután minden pártot csak a tolvajlással tudtok összehozni"
Miért hát nem?
"nem hinnék bennetek, mert a legtöbben magukból indulnak ki Kommunisták tucatjai vannak már börtönben, most buktak le a katonatisztek is."
Nem baj ha nem hinnél, politikusoknak én sem hiszek.
Azután Hunvald Gyuri köszöni a "kemény" elszámoltatást. Az is lehet, hogy a Kossuth díjat is megkapja. :)
Most várom, hogy Hagyó Miklóst megkapja-e munkáságáért a Köztársasági keresztet. :)
"Az elmúlt 8 év alatt hány Fideszest börtönözött be lopásért az MSZP kormány?"
Holló a hollónak nem vágja ki a szemét, eddig ebben hallgatólagos megegyezés volt, amit a Fidesz egy kicsit most látszólag felrúgot, amikor a "hecc kedvéért" néhány kisebb halat játékból "vízbefojtani" próbál.
Gratuláció a nemzeti látványosságért...
Majd legközelebb a szocik is hasonlót fognak produkálni. Alany lesz hozzá, az biztos...
"Az elmúlt 8 év alatt hány Fideszest börtönözött be lopásért az MSZP kormány?"
Abból minimum másfelet már a fityesz volt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!