Mit szóltok új 1.300 milliárdos Uniós sallerhez?
#4. Bár sok mindent jól látsz (pontosabban, én is így látom), az "Orbán helyébe, egy külön stábot állítanék fel, akik az Eu s országok hasonló hibáit tárná fel" dolog teljesen ellentétes célt érne, hiszen azzal a pár országgal is megutáltatná magát Mo., akik eddig semlegesek voltak a vitában. Példának ott van Csehország, lehetne mondani, hogy "bezzeg a Benes dekrétumok", de legutóbb épp a cseh külügyminiszter volt, aki szót emelt a büntetés aránytalansága ellen.
Különítsük el az egyes országokat és a politikai oldalakat. Ez a támadás egyértelműen a nemzetközi bal oldalról (azaz az általad említett nagytőkétől) jön és nem nyugat, nem kelet, nem Németország vagy Anglia (vagy bármelyik másik tagállam), miért is támadnánk a népeket?
"fellebbenteném a fátylat minden eddigi taburól, az egész Eu népei előtt."
Nincs a jobb oldal kezében olyan eszköz (média), amivel ez el is érne a népekhez.
Előre bocsátom a Fideszt úgy utálom mint a hígfost, a kormányzásukban pedig semmi olyat nem látok ami az ország érdekeit szolgálná. Kizárólag arról szól az egész, hogy URALKODJUNK!
Mégis úgy látom ahogy előttem is írták már, hogy az MSZP követelte ezt ki.
Az a kérdés, hogy vajon miért gondolják az EU illetékesei, hogy ez "jár" nekünk? Nem biztos, hogy bűnbakot lehet állítani, ha megpróbálunk a magasabb rendű intelligencia szellemiségével gondolkozni.
Talán(?) úgy látják, hogy mi nem is vagyunk rászorulók, nem vették észre, hogy a kedvező számadatok trükkös számmisztika útján alakultak, a megfelelően cél felé emelkedő statisztika manipuláció eredménye .
Lehet, hogy nem is érdekli őket, hogy a gyakorlati valóságot fedik e a "fejlődést" hazudó számok, melyek nem az élet színvonal tényleges, általános emelkedéséről tanúskodnak, csak úgy vannak a bürokráciában, a kormány létjogosultságát igazoland' formában.
Lehet, hogy humánusnak gondolják az eljárást , s a rászorulást produkáló országok előnyt élveznek ha támogatásról van szó?
Lehet, hogy nem versenypályának tekintik az élet minden területét, s ha létkérdésekről van szó, nincs helye vetélkedésnek, ez nem a valóvilág show ahol a legjobbak jutalomban részesülnek, hanem alamizsna osztás a téma...
ahhoz pedig koldusnak kell lenni, hogy valaki hitelesen kérincséljen, minek eredményeként akár meg is szánhatják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!