Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szerintetek sikerül az MSZP-ne...

Szerintetek sikerül az MSZP-nek elintéznie, hogy megvonják az országtól az EU támogatásokat?

Figyelt kérdés

Az MSZP politikai horizontjában láthatóan az áll, hogy valamilyen módon rá kell dönteni az országot politikai ellenfelére. Ennek jegyében a választásokra már egy olyan országot adtak át, amely szinte lehetetlen helyzetbe hozta politikai riválisát. De ez nem volt elegendő ahhoz, hogy ráboruljon az ország az ellenfélre.

Most tavaly újabb nagy akcióba kezdtek, bankpánikkal igyekeztek bedönteni a magyar bankrndszert, ez sem sikerült. Viszont újabb kárt okoztak a nekik még töretlenül mindent elhívő választóiknak, akik tényleg kivitték az országból a pénzüket és ezért nagy anyagi veszteséget szenvedtek el.

Most itt az újabb akciójuk, ha sikerül elintézni, hogy elvonják az országtól az EU támogatásokat, akkor talán rádől az ország a kormányra. Azt a szavazást, ami ennek megindításához kellett már meg is nyerték, következetesen az ország ellen szavaztak. Már csak elegendő támogatót kell összeszedniük ahhoz, hogy megfosszák az országot az EU forrásoktól, és ha ez a szavazás is sikerül, akkor úgy néz ki sikerülni fog 2000 milliárdot forintnyi EU pénz elvonásával közelebb jutni céljukhoz, az országnak az ellenfélre való rádöntéséhez.

Szerintetek sikerülni fog nekik?



2012. febr. 20. 23:06
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Csak a Bajnai által produkált csökkentést és eredményt kellett volna tartani és nyilvánvaló nem a magánnyugdijkasszát államosítani és avval csökkenteni a hiányt, mert a nélkül több mint 6%-os a hiány ! És ideje lenne már nem hátramutogatni, mert ugy marad a kezetek.
2012. febr. 22. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
75%

01:16

"Mit gondoltok, hogy az EU követeléseknek megfeleljünk, Gyurcsányt újra elnökké kell tenni, vagy elég rákényszeríteni Orbánt, hogy kövesse a gyurcsányi utat?"


Ugyanúgy tévedésben vagy, mint Vityka.

Orbán azért van ma kiültetve az EU szamárpadjába, mert ugyanazt az elqrást akarja folytatni, amit Bohóc Fletó csinált. És nem képes felfogni a gyökér agyával, hogy amit a Böszmének megengedtek, azt neki miért nem szabad most csinálni?

2012. febr. 22. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Az eu böszmének sem engedte meg, de ő nem alkalmazott cigó szokásokat az eu-val szemben. OV-nek Bajnai vonalat kellett volna továbbvinnie és Budai féléket szóvivőket és az információért felelős vezetőt elküldeni lapátolni,hogy minél messzebbre kerüljenek a volántól.
2012. febr. 22. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

"Az eu böszmének sem engedte meg, "


Dehogynem, és nem csak neki, hanem mindenkinek (lásd. görögök, portugálok stb.). Csak 2008 végén változott meg alapvetően ez a helyzet.

2012. febr. 22. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:

A támogatást úgy vonják el most Magyarországtól, hogy tavaly és idén is 3 % alatt volt a hiány. Azt mondják, hogy 2013-ban 0,25 %-kal fogja meghaladni valószínűleg a 3 %-ot, de az Orbán kormány előtt egyetlen MSZP kormánynak sem sikerült 3% alatt tartani.

Most hallgattam Gyurcsányt az ATV-n, és azt mondja, hogy a Fidesz hibájából vonják el a pénzt az országtól. És mondja, ez a pénz falvak iskoláitól veszi el a pénzt, a kistelepüléseket érintő beruházásoktól.

Miközben az MSZP EU biztos egyetért a döntéssel, még jó, hogy volt annyi bőr a képén, hogy nem ment el a bizottságba az ország ellen szavazni, Andor lászlóról beszélek.

Európában nincs még egy ország, ahol ilyen hazaáruló lenne a baloldal. Ilyen hazátlan árulókat! Nézzétek meg a szlovák kommunista Ficot, mikor szavazna a szlovák érdekek ellen?!

Az ország azért tart ott ahol, mert a baloldal irányítását azok vették át, akik eladják az országot aprópénzért, csak hogy hatalomban lehessenek. Most fizetik nekik a hálapénzt az ország eladásáért ezekkel az intézkedésekkel, kedveskednek kicsit az EU kedvenc Gyurcsánynak.

Megdöbbenek azon, hogy a hozzászólók nem háborodnak fel ezen?! Ezen a nyílt hazaáruláson. Ha 2002 után nem teszik tönkre az országot, nem lennénk ilyen helyzetben, és most is igyekeznek mégjobban letaszítani a lejtőn minket.

Hazaárulóból elég egy kettő is, hogy egy országot tönkretegyen, de hogy egy teljes politikai csoportosulás, politikai oldal ezt tegye?!

2012. febr. 22. 20:40
 16/17 anonim ***** válasza:

Kérdező!

Attól, hogy te nem követed azt, hogy mi történik az EU parlamentjében, és csak a magyar dolgokról hallasz, nem jelenti azt, hogy nem is történnek más dolgok.


Mellesleg jogos az EU eljárása, Magyarország elfogadta a játékszabályokat, és most csodálkoznak, hogy betartatják őket. És igen, valóban 3% alatt voltunk, de minek köszönhetően? Különadók, manyup államosítás. Jövőre mit államosítanak, hogy meglegyen a 3%-os hiány? Mert enélkül nem lesz meg - ez a baja az EU-nak!

2012. febr. 23. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
14/15 -nek. De a többiek nem is a cigány diplomáciát használták !
2012. febr. 23. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!