Ez Nostredamus jóslata a magyarságról! Szerintetek bekövetkezik?
Jön majd egy ember, a második
millennium után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
ki Pannonföldről Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannónia ismét erős lesz és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.





Hát, ja ez nem Nostradamus.
Persze, szép és jó lenne ha úgy lenne ahogy a versikében van és az esély persze meg van rá. Majd meglátjuk.





Ezt Nostradamus írta, Zrínyi Miklósnak a 16. században.
a 20. századra minden bejött,amit jósolt, vh-k, rákosi, kádár, etc. Mindenesetre NEM a mostani rezsimre gondol ebben a versben. Alulról szerveződő forradalom lesz, sok vér és könny árán, de a nép nem akarja a nemzethalált, amibe a mostani vezetők egyre csak döngölnek-nének, így ahogy József Attila írta "ha eljő az idő a sírok nyilnak fel, ha eljő az idő a magyar talpra kel" "bömbölve megyünk előre mint a tengerár" ;) Így volt, így lesz.





Orbánékat a nép kinyúvassza és azután jön a NAGY FELEMELKEDÉS!
Ez már biztos.










Jön valaki, de nem személyesen,
Jósol, ha ebben hiszel
De az igazság máshol kereshető
Hamis Nostradamus, de nem az első










1. Azt hittem, a jobboldaliak nem hisznek el egy zsidónak semmit (Nostradamus ugyanis zsidó volt).
2. A fenti vers egy elfogult jobboldali fűzfapoéta irománya, amolyan "éhes disznó makkal..." alapon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!