Mikor van egy ország államcsődben, illetve Magyarország "kvázi" államcsődben van?

"Mikor van egy ország államcsődben"

Amikor nem tudja teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeit.

"Magyarország ilyen "kvázi" államcsődben van?"

2008/2009 fordulóján volt az ország olyan helyzetben, hogy az IMF és EU segítsége nélkül csődbe kerülhetett volna. De akkor sem volt államcsődben. Most sincs abban. Olyan meg, hogy kváziállamcsőd, nincs. Vagy van államcsőd, vagy nincs. Semmi "kvázi".

"Szerintem már húsz, huszonöt éve ilyen helyzetben vagyunk. "

Javaslom, ne bízz a megérzéseidben.

"Mint a "Vagy terhes egy nő, vagy nem az.""

Pedig tényleg vagy terhes, vagy nem. Nem kváziterhes meg majdnemterhes meg "úgy érzem, hogy 20 éve kvázi terhes".

"Én arra gondoltam, hogy Magyarország öszességében olyan pályán van-e, ami elkerülhetetlenül elvezethet egy valós államcsődhöz"

Nem olyan pályán van. Légből kapott feltételezés.

Újat lehet, hogy nem mondtam, de a kérdésedet megválaszoltam. Félig-meddig nem lehet csőd, vagy van, vagy nincs.

Hogy olyan pályán vagyunk-e, amelynek a vége államcsőd, az bizonyos, de nem mindegy, hogy mennyire messze van még az a vég. Ha száz éven belül államcsőd várható, akkor nem vagyunk államcsődközeli helyzetben.

Az államcsőd egy kicsit komplexebb, mint egy cég csődje. Nem öt perc alatt következik be, és bele szoktak avatkozni. Görögországnál bekövetkezett volna kb. két éve, de előbb a kormány kezdett - ha lanyhán is, de kezdett - kezdeni vele, az Eu pedig azóta mást se tesz, mint az elkerülést valósítja meg.

Magyarország határozottan halad a csőd felé, de lesznek ellenintézkedések. Például a Fidesz magánnyugdíjpénztár államosítása is ezt a célt szolgálta. Lesznek más intézkedések is, például a külföld keményebb fellépése.

Tehát a bekövetkezése több lépcsőben történne, de pillanatnyilag erre nem vennék mérget.

Államcsőd – az elmúlt hetekben ez volt az egyik leggyakrabban szereplő szó a hírekben. Politikusok és közgazdászok egyaránt emlegették, zavaróan különböző igeidőben: államcsőd van október óta; még nincs államcsőd, de könnyen lehet; kizárt, hogy bedőljön az állam. Az emberek gyomra közben összerándul, nem tudják, melyik verziónak higgyenek, ahogy azt sem, hogy milyen következményekkel jár rájuk nézve egy esetleges államcsőd. A zóna megpróbálta kibogozni a valós helyzetképet.

Először is nézzük az államcsőd fogalmát. Ez az az állapot, amikor az állam fizetésképtelenné válik, vagyis kiadási kötelezettségei egy részét nem tudja teljesíteni. Hogy pontosan melyik kiadásra nem talál fedezetet, az részben az ő döntése is: moratóriumot hirdethet az államadósság-törlesztésre, vagy nem fizeti ki az állami alkalmazottakat, a nyugdíjakat és egyéb szociális juttatásokat. Ha ez csak ideiglenes, átmeneti zavar, akkor likviditási problémáról beszélhetünk, ha tartós, akkor mondhatjuk, hogy inszolvencia, azaz fizetésképtelenség alakult ki.

Fizetésképtelenség többféleképpen is kialakulhat. Egyrészt akkor, hogy ha az állam gazdálkodási tervét, a költségvetést félretervezik, vagy olyan rendkívüli sokk éri a gazdaságot, amely a bevételeire és/vagy kiadásaira drasztikus hatást gyakorol. Elvileg ez még kevés a csődhöz, hiszen hitelt lehet felvenni, amelyet a később megérkező bevételből vissza lehet fizetni.

Nem kell a magyar állampapír

Éppen ezért az igazi gond akkor van, ha az állam a hiányát fedező, illetve az államadósság megújítását szolgáló államkötvényeire nem talál vevőt – mondta a zónának Madár István, a Corvinus Egyetem gazdaságpolitikai tanszékének adjunktusa. Az államcsődöt tipikusan ez a helyzet okozza. Ez akkor következett be eddig a történelemben, amikor egy ország háború vagy égbekiáltóan rossz vezetői döntések miatt óriási mértékben eladósodott, közben eljátszott minden bizalmat, és már senkit sem tudott meggyőzni arról, hogy hitelezzen neki, bármekkora felárat is kínált érte.

De előbb nézzük, mennyire vagyunk eladósodva. Nagyon, de azért nem vészesen, és egyáltalán nem példa nélkül állóan. A magyar államadósság mértéke decemberben lépte át a hazai bruttó össztermék (GDP) hetven százalékát. Ez még az Európai Unióban sem számít a legdurvább eladósodottsági szintnek, hiszen Olaszország államadóssága már 2007 végén meghaladta GDP-jét, Görögország a nemzeti összterméke 95, Belgium pedig 84 százalékáig van eladósodva. Persze mi sem feltétlenül maradunk 73 százalékon. Ennek oka, hogy alacsony a gazdasági növekedés, magas a kamatláb, ráadásul az államadósság mintegy harmada devizában van, ennek értéke pedig a forint árfolyamának ingadozása miatt változhat. Madár István azzal számol, hogy ha a nemzetközi és a hazai piaci helyzet nem javul az idén, ez az arány akár nyolcvan százalék fölé ugorhat, a következő években pedig meghaladhatja a kilencven százalékot is.

Nyakig eladósodva

A magyar államadósság nem veri ugyan ki Európában sem a plafont, de van néhány súlyosbító tényező, amely miatt a befektetők kockázatosabbnak ítélik meg hazánkat, mint más országokat – magyarázta Madár István. Egyrészt régóta görgeti az állam maga előtt a nagy adóssághalmot (január végén ez 18 974 milliárdra rúgott), a nagy része devizahitel, vagyis nagy a kitettségünk a külső körülmények vonatkozásában. Ráadásul magas a magyar lakosság eladósodottsága is, kétharmadban ugyancsak devizában. A válság miatt a befektetők megijedtek, emiatt világszerte szűkült a likviditási mozgástér, és kérdésessé vált az is, hogy ki hajlandó finanszírozni a magyar államadósságot.

A politika is elveszítette hitelét

A befektetőkre kockázatos időszakokban fokozottan igaz, hogy inkább olyan országok állampapírjaiba fektetnek, ahol a gondok ellenére nem kétséges a megtérülés. Ráadásul a magyar gazdaságpolitika elveszítette a hitelét. „Ez nyilván nem egyik napról a másikra történt, hanem egy folyamat részeként, bizonyos rossz lépések, illetve a tartósan felelőtlen gazdaságpolitika következményeként. 2005 végén például már nyilvánvaló volt az EU előtt, hogy folyamatosan hazudunk a költségvetési számokról. Ahogy az is, hogy a 2002-es nagy állami túlköltekezési hullámnak nem valósul meg a korrekciója” – mondta Madár István.

Vagyis nem az adóssághelyzetünk súlyosbodott lényegesen a korábbi állapothoz képest, hanem az adott makrogazdasági környezetben megnyilvánuló fokozottabb sérülékenységünk jelenti a problémát – összegezte a helyzetet Madár István. Az IMF és az EU hiteleivel azonban kezelni tudta az ország a válságból eredő problémát. „A beteg lélegeztetőgépen van, de senki sem tudja megmondani, hogy mikor lehet majd levenni a gépről. Annyit tudunk, hogy most nem tehetjük ezt meg, mert szinte biztos, hogy piaci úton nem találnánk elég forrást az adósságunk finanszírozására.”

Még nincs csődveszély

A közgazdászok egybehangzó véleménye szerint 2010 márciusáig biztosan nem fenyeget államcsőd, mivel addig van érvényben a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelkeret-megállapodás, amelynek értelmében valamivel több mint húszmilliárd eurót hívhatunk le, ami bőven elég ahhoz, hogy elkerüljük a fizetésképtelenséget. (A Pénzügyminisztérium szerint eddig hétmilliárd eurót hívott le a kormány, amelyből 1,3 milliárdot fordított a lejáró adósságok megújítására, a többi a jegybank tartalékait növeli.)

A kérdés persze az, hogy utána mi lesz. Madár István szerint a legvalószínűbb az, hogy már az idén körvonalazódik a következő IMF-csomag, csak azt már valószínűleg jóval szigorúbb feltételekkel kapjuk meg, nem úgy, mint a meglehetősen laza kötelezettségeket megfogalmazó tavalyit. Erőteljes kiigazításra lesz szükség, de emellett a gazdaságösztönző lépések is elkerülhetetlenek lesznek, kezelni kell a versenyképességi problémákat, ami megalapozza középtávon is a stabilizációt. Abban is egyetértenek az elemzők, hogy ehhez a kormány nemrég bejelentett intézkedéscsomagja már nem elég, még ha az iránya jó is. Hogy mégis államcsődig jussunk, ahhoz az kellene, hogy ostobán semmit se csináljunk, vagy égbekiáltóan rossz döntéseket hozzunk.

Történelmi tanulságok

Egy esetleges államcsőd esetén széles skálán mozgó forgatókönyvek lehetségesek: ha gyors nemzetközi segítség érkezik, és a befektetőknek hiteles kilábalási stratégiát kínálnak, akkor elképzelhető, hogy a gazdaság többi részétől viszonylag szeparáltan, szinte csak az államot „hidegre téve” zajlik le a folyamat. A másik véglet a bankcsődök, az elszabaduló árfolyam és infláció, végeredményben visszaesés legalább tíz évre.

A drámai verzió tankönyvi példáját élte át Argentína 2001–2002-ben, amikor az ország megroppant a 145 milliárd dolláros (115 milliárd euró) külső adósság súlya alatt, amihez alapjában véve a versenyképtelen gazdaság és a pazarló államszerkezet vezetett. A krachnak rengeteg látványos előjele volt, például az, hogy Argentína és a Dél-Amerika Svájcának tartott Uruguay határán amerikai dollárokkal tömött táskákkal közlekedtek a pénzüket mentő üzletemberek 2001 végén.

A krach nyitányaként a korábban a dollárhoz 1:1 arányban rögzített peso árfolyamát a kormány szabadon engedte, ami sok ezer kisvállalkozót juttatott csődbe, mert adósságaik hirtelen megugrottak. Az argentin kormány befagyasztotta a bankszámlákat, és heti 250 dollárban maximálta a felvehető összeget. Tízezrek rohamozták meg a bankokat, sokan az automaták mellett töltötték az éjszakát. A munkanélküliség 25 százalékosra emelkedett, az infláció 60 százalékosra. Így nem csoda, ha zavargásokba és fosztogatásokba torkollott a pánik. Mindez politikai instabilitást is okozott: két hét hónap alatt három elnök váltotta egymást az ország élén.

Válság hidegen tálalva

A halászatból és a bankrendszerből álló izlandi gazdaságban az utóbbi roppant meg tavaly ősszel a pénzügyi válság hatására. Az izlandi bankok irdatlan nagy lufit fújtak – némi túlzással – fél Skandinávia hitelezésével és az izlandiak devizakölcsönökből finanszírozott túlköltekezésével. Ám tavaly a pénzügyi válság nyomán elapadtak a hitelforrások, és a világ egyik legfejlettebb államának tartott szigetország lufija kipukkadt. A három nagy bankot államosítani kellett, a tőzsde és az izlandi korona összeomlott, az árak az egekbe szöktek, ezrek veszítették el minden megtakarításukat, és természetesen megbukott a kormány.

A krach pillanatában a magánszektor adóssága a GDP négyszeresére rúgott, a három nagybank pedig a hazai össztermék tizenkétszeresét, több mint hatvanmilliárd dollárnyi adósságot hagyott hátra. Izlandot az IMF és a több külföldi ország által összedobott tízmilliárd dolláros hitelcsomag húzta ki a kátyúból. Még évek kellenek azonban ahhoz, hogy az ország magához térjen: az idén is 9-10 százalékos GDP-csökkenéssel, 13 százalékos inflációval és nyolc százalék körüli munkanélküliséggel számolhatnak.

Kelet-Európában sem ismeretlen az államcsőd, a nyolcvanas évek elején például Lengyelország és Románia nem tudta törleszteni devizaadósságait. Lengyelország tartozásai átütemezését kérte, de így is hatalmas infláció és áruhiány keserítette meg a lakosság életét. Románia a lakosság teljes elnyomorítása árán tudta mégis törlesztgetni adósságait. Mostanság Ukrajnát emlegetik a csőd szélén tántorgó országként a régiónkban. A súlyos belpolitikai perpatvarok azonban ott még a nemzetközi segítségnyújtást is akadályozzák: az IMF egyelőre nem hajlandó átutalni a Kijevnek már megítélt 16,5 milliárd dolláros hitelcsomag második, 1,8 milliárdos részletét.

Nagyjából ezek az ismérvek, tényszerűen látható, nem zsákba macska.

Isten áldja és segítse Magyarországot !