Most még válság van vagy már nincs?
A kérdező kommentje:
És ebben a W grafikonban hol vagyunk most?
Középen valahol!
Az első nagy zuhanás után, lassan felfelé.
De ez nem tarhat sokáig, mert most kell a nemzeteknek kifizetni a protekcionizmust.
Akik azt mondják hogy nincs vállság, azoktól kérdezem!
A németek a Merkel féle, " vegyél német autót és minden adót elengedek" stratégiának az árát " csak egy pld a sok protekcionista megoldásból" ki és mikor fogja megfizetni?
UGYANIS EZT CSAK HITELBŐL LEHETETT KIVITELEZNI!
""Rossz pszichés, mentálhigénés, lelki állapot okozta gazdasági válság van. ""
A világban teljesen más miatt, és jellegü válság van mint nállunk.
A világválság az egyszerübb!
Nem volt annyi pén, amennyi a nagy multinacionális cégek térnyeréséhez a globalizmus kiszélesedéséhez kellet, és ezt hitelből oldották meg.
Nállunk sokkal összetettebb!
Olvasd végig, és megérted.
Bár nyiltan nem mondanak ki semmit, de 15% az emberek mentalitása és 85% a politikusaink " enyhénszólva" hozzáállása!
Nagyon érdekeseket írtok. Nem reagálnék rá, mert jelentős része hülyeség.
A közgáz tanárom (egyetemen), még mikor tanultam azt mondta, hogy a közgazdaságtan lényege a bizalom. Ezt könnyen alá is tudom támasztani pl: biztos hallottatok olyat, hogy romlik Magyarország (pénzügyi) megítélése és ennek milyen következményei lehetnek (tv-ben Híradó környékén mondhatnak ilyet egyébként).
A válságra ugyanez igaz. Tehát, ha az emberek hallják, hogy ennyi volt a válság, már alig érzékelhető a hatása, stabilizálódik a gazdaság stb. és az emberek ezt elhiszik, ugyanúgy termelnek, fogyasztanak, mernek vállalkozásba vágni, mint előtte, na akkor igaz is, mert úgy fog csillapodni a válság.
Tehát az se véletlen, hogy ilyet hallani, meg az se, hogy valóban érezni lehet.
Remélem érthetően megfogalmaztam, ezt a bonyolult gazdaságpszichológiát.
Dehogy van vége, majd csak ezután jön a java:
pénzügyi válság: igazából az egész világ el van adósodva, a szegényebb országok mert segítségre szorulnak és nyakra főre veszik fel a hitelt, a gazdagabbak pedig, hogy tartsák az életszínvonalat (az Usa-ban ha drasztikusa megnőne az olaj ára polgárháború törne ki), na most annyi pénz nincs amennyi ezeknek a kiváltásához kellene, ezért érdemes lenne eltörölni ezeket a hiteleket 8soha nem fogják megtenni)
Gazdasági válság van:fogynak az elérhető ivóvíz készletek, a megművelhető földek (a nagyját már vegyszerezéssel tönkretették), a világ halállománya (bizonyítottan egyre kisebb méretűre nőnek a halak), akkor még ott vannak az ásványkincsek, amik egyikére az egész nyugati társadalom ráépül, nem lesz értelem kibányászni mert az már nem lesz kifizetődő.
Ökológia válság van: drasztikusan fogyatkoznak a fajok (megindult a következő kihalási hullám), felborult az ökológia egyensúly, és az emberi népesség nőttön nő, 8az hogy mi fogyunk, csak egy csepp a tengerbe, a 7milliárdos Föld lakosságához képest) ezzel kizsákmányolva mindent.
Klímaválság van: olvadnak a gleccserek (ez nem lehet megcáfolni), megváltoznak az évszakok, szélsőségessé válik az időjárás (ez nálunk is észrevehető), tudósok azt várják, mikor fordul meg a széljárás, vagy felszabadul-e a metán a tajga alól, amitől elszabadulhat a klímaváltozás. Melegszünk is egyre másra dőlnek meg a csúcsok (egyre északabbra mennek a mediterrán fajok, ezzel járványokat idézve elő), meg kell változtatni a mezőgazdasági növényeket, mert nem mindegyik tud alkalmazkodni a változásokhoz.
Ózonlyukat is vágtunk, ezért megnőtt a bőrrákosok száma is.
Az egésznek háború lesz a vége, főleg, ha majd a szegényebb országok lakói (nem mi), fellázadnak a kizsákmányolások, az elvett földjeik és ivóvízkészletek miatt.
Nem vagyok pesszimista, de ez sajnos már a mi életünkben be fog következni (mert eddig még senki nem tett semmit).
Tehát válság van és lesz is, és ha még úgyis tűnik kicsit jobb lesz, már soha nem lesz semmi a régi.
16:53-nak igaza van. Ezt az országot arra nevelték, hogy mindig az államtól várja a segítséget, pedig ez nem működik. Az államot csak egy tizedrendű "mentőövnek" kellene tartani, amúgy pedig ki-ki a maga útján. Ehhez persze elengedhetetlenek a szükséges feltételek, de ha több pénze lenne mindenkinek, a lakosságban még akkor is benne van egyféle romantikus nosztalgia az etatista berendezkedés iránt. Most nem tudok a varázskalapból tanulmányokat előhúzni, de megállapították, hogy a magyar alapvetően egy olyan nép, amelyik igényli az erős hierarchiát, mert akkor érzi magát biztonságban. Az összes többi állapot egy átlagos magyar szemében rögtön anarchia és káosz.
Ezt csak azért írtam ide, mert az ilyen országokban az emberek jobban függnek az államtól financiálisan.
A válasz írója 70%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 00:06
Viszont ahhoz, hogy az emberek saját kezükbe vegyék sorsukat, joggal várhatnak el lényegesen alacsonyabb adóterheket. Nem feladata ellátni az embereket javakkal, de akkor ne is lehetetlenítse el őket irdatlan nagy adókkal.
Az előbbi írásomból kifelejtettem a felhalmozott államadósságot, mint hatalmas rákos daganatot az ország testén, valamint a kiszámíthatatlan gazdaság okozta befektetői bizalmatlanságot, ami miatt nagyon kockázatos dolog Magyarországba fektetni pénzt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!