Mi a véleményetek hogy már bizonyíték is van a Gyöngyöspatai bácsi öngyilkosságának valódi okáról?
ugye egyes pártok (nem akarok újjal mutogatni az lmp re mszp re)
azt hazudták hogy "betegsége" miatt lett öngyilkos
igen 1 betegsége volt hogy állandóan zaklatták
már bizonyíték is van a cigány terrorra
ennyi
itt is olvastam 1-2 régebbi kérdésben
csuklóból hazudták össze vissza hogy nem is a cigányok miatt lett öngyilkos szerencsétlen öreg
nem hát...
Egy, a barikádTV birtokába került dokumentum azonban a mi igazunkat támasztja alá. Józsi bácsi ugyanis már 2006-ban beszámolt arról, hogyan tartják rettegésben a helyi cigánybűnözők. Az általa elmondottakat pedig aláírásával is igazolta.
Tóth József kálváriája 2004 októberében kezdődött, azóta pedig egyre elviselhetetlenebbé vált. 2006. június 1-i dokumentum arról ad tanúbizonyságot, hogy ő már akkor azt kérte: a faluban nagyobb rendőri létszámmal vigyázzanak a közbiztonságra és hathatósabb büntetési tételeket hozzanak az elkövetőkkel szemben.
2006 nyarán Józsi bácsi ezt mondta: „A Kecskekő lábánál pince van a tulajdonunkba, 2004 októberében a felségem 3 zsák krumplit vásárolt, melyet a pincénkbe helyeztem el. Ez egy szombati nap volt. Másnap kimentem, hogy megnézzem a pincét, ekkor már nem találtam a krumplit, azt valaki ellopta. A rendőrséget értesítettem, a helyszínen a rendőrrel megállapítottuk, hogy az elkövető a tetőn keresztül, a cserepet elmozdítva jutott be és lopta el a krumplit.”
Azonban még a hónap sem múlhatott el anélkül, hogy ismét ne károsítsák meg az idős házaspárt. Józsi bácsi akkor így folytatta: „Ugyanebben a hónapban ismét kimentem a pincéhez, hogy a benne levő boromat ellenőrizzem, amikor a pince közelébe értem, láttam, hogy a tetőről 30 db cserepet valaki leszedett és azt a földre dobálta és összetörte, letépett 2 tetőlécet. Az ajtót nem feszítették ki, de a belső faajtóról a lakatot leszakították. A pincéből elloptak 60 literes fekete műanyagballont, tele fehér borral, egy 80 literes fahordót legördítettek a fáról abból kb. a fele mennyiséget leszívták. A pincében minden hordó dugóját kiütötték, ezekből szerencsére nem vittek el semmit. Az előkészítő részben és a pincében is amit tudtak összetörtek.”
A Tóth családnak ezért nem volt más választása: a tetőlejárati részt vasbetondróttal lezárták. Józsi bácsi 2006 nyarán elmondta: az esetet követően nem sokkal ismét ellenőrizte a pincéjét, akkor arra lett figyelmes, hogy a tetőcserepet valaki megint felszedte, de már nem tudott lejutni. Tehát csak egy család esetében egy hónapon belül három lopás történt.
Tóth József a dokumentum szerint így folytatta: „Amikor a napokban a pincémhez mentem, az M. nevezetű cigány fia, az M. Márk amikor elmentem mellette odaszólt nekem, hogy „sz.pd ki a f.szom”. Az apja ott állt mellette, de nem szólt neki”.
Ismételjük, ez 2006-os dokumentum. Akkor még nem volt barikád.hu, sem barikádTV, hogy maniupulálni tudja az idős úrt, vagy – ahogy a cigányok hazudják – „megvegyük jó pénzért a parasztok nyilatkozatát”. Józsi bácsi már 5 évvel ezelőtt elkeseredett volt és szomorú. Akkor jegyzőkönyvbe mondta azt, hogy már azon gondolkodik, hogy egyedül érdemes-e menni a pincéhez, mert félő, hogy esetleg megtámadják vagy belékötnek.
Egy idős házaspár életébe nyertünk most egy kis bepillantást. Szomorú, hogy 2006 óta senki nem tett semmit értük. Senki nem emelte fel a hangját értük, és senki nem hallotta meg segélykiáltásukat. Senki sem védte meg őket. Így Tóth József 2011-ben feladta a harcot a cigányterrorral szemben. Aki pedig ezek után is azt meri mondani, hogy minden hazugság, politikai manipuláció és feszültségkeltés, az tehet egy szívességet…
erről ennyit
de igazából engem nem is érdekel azok véleménye akik manipulálni akarnak mindenféle hazugsággal
a legjobb internetes média
már csak azért is olvasom mert annyian jajgatnak miatta :-)
ezek mellett meg igazán felháborító mit meg nem engednek maguknak egyes honfitársainknak nevezett kisebbségben lévő egyének
"a legjobb internetes média
már csak azért is olvasom mert annyian jajgatnak miatta :-) "
ahogy én is
de főleg azért mert elegem van a sok rizsából és púderből
egyébként már előre tudtam hogy el akarják ferdíteni a halálának valódi okát
mikor forgatott ott a barikád akkor is megnyilvánult a romák értelmi szintje
életveszélyesen megfenyegette 1 suhanc az időseket a kamerák előtt...
ráadásul 1 roma pont akkor lopott fát
"akkor a jobbik egy utólag okos kapitány"
biztos igazad van... :)
"Szarkasztikus Ákos válasza:
akkor a jobbik egy utólag okos kapitány"
igazából nem tudom miért utólag
ők voltak azok akik már rég óta hangoztatták a tényeket
na de mindegy is
ez nyílt titok volt vagy még az is
"ugye egyes pártok (nem akarok újjal mutogatni az lmp re mszp re) "
hehe az lmp is nagyon akar liberáliskodni XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!