Azok a mostani ellenzéki szavazók, akik annak idején a Gyurcsány-kormányt nem tartották jónak, ma úgy gondolják, hogy mégsem volt olyan rossz az MSZP korszak?
Figyelt kérdés
ma 13:41
1/8 anonim 



válasza:





Az a réteg gondolja csak így, akik 2010-ben is az MSzP-re szavaztak. Ők egy időső (tehát létszámában egyre fogyatkozó) réteg. Az azóta választókorúvá vált fiatalok, a régi jobbikosok, régi lmp-sek, és az akármi miatt csalódott fideszesek nem sírják vissza Gyurcsányt.
3/8 anonim 



válasza:





Persze, utólag könnyű okosnak lenni, mivel ami azóta történt, az még sokkal-sokkal rosszabb.
De jobb lenne inkább mind a két KISZ-titkártól megszabadulni végre, orcsány és gyurbán a két legnagyobb kártevő ever!
4/8 anonim 



válasza:





Össze se lehet hasonlítani a mostanival.
Mert azok lenyúltak ilyen 1millát,nagyon Max ilyen 10-50milliót.
A Fidesz meg milliárdokat, komplett ágazatokat lop.
Ami nagyon feltűnő különbség, hogy akkor tudtál nyugiban vállalkozni.
Nem kellett parázni.
Most meg ha van egy menő céged, bármelyik nap jöhet 2 Fideszes tárgyaló, hogy vagy átadod nekik, vagy megy a cégedre a nav, a családodra a tek.
5/8 anonim 



válasza:





Továbbra is úgy gondolom, hogy borzalmas volt és Gyurcsány rettentően sokat ártott. De ez nem menti fel Orbánt, hogy ő is borzalmasan kormányoz. Pont ez a volt a baj, hogy mindvégig erre hivatkozott Orbán.
6/8 anonim 



válasza:





Az MSZP alkalmatlanságát, aljasagát nem menti az, hogy túl lehetett tenni rajtuk aljaságban gonoszságban, embertelenségben. A Gyurcsányékat nem menti, hogy bekövetkezett a valószerütlen, hogy még náluk is lehet valami rosszabb. Ez inkább az ország reménytelen állapotát mutatja, hgy több évtized alatt sem sikerült sehová sem jutni az országnak.
7/8 anonim 



válasza:





Egy démonból nem lesz utólag bájos őrangyalka, pusztán attól, mert a Sátán még nála is rosszabb!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!