Szerintetek Deák Danit joggal tiltanák ki ezután az ATV műsorából?
Figyelt kérdés
A kedd este adásba kerülő műsor az átlagosnál is vehemensebb eredményt hozott, nem függetlenül attól, hogy az egyik fő téma a Direkt36 „A dinasztia” című filmje volt. Ennek során Dévényi István újságíró és Deák Dániel politikai elemző hangos, személyeskedő vitába keveredett. „Ha személyeskedsz, visszatámadok”, mondta az első rész végén Deák Dévényinek, majd a szünet előtt Egri Viktor műsorvezető mindenkit arra kért, keresse meg és vegye be az elgurult gyógyszerét. Úgy tűnik, hogy a műsor második felében sem sikerült megnyugodniuk a feleknek, mert a vita hasonló szellemben folytatódott. Olyannyira, hogy az adás végén Egri Viktor jelezte Deáknak, többet nem hívják a műsorba, ha nem hagyja szóhoz jutni a vitapartnereket. „Egyetlen mondatot nem hagytál az elmúlt 48 percben végigmondani. … A szerkesztő engedélye nélkül, de ígéretet teszek, hogy miután szétverted az egész műsort, hogy ide nem jössz többet”.ma 15:21
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
14 szavazat
1/4 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Deák Dani egyértelmüen egy gátlástalan propagadista, de azért egy kissé túl érzékenyek voltak.
3/4 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Vitaképtelen. Még annyira sem tiszteli a vitapartnerét, hogy méltoztassa meghallgatni.
4/4 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Deák Dániel MESSZE a legirritálóbb fideszes cs*cska. Húúú ha élőben látnám egyszer...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!