Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Jól tette Lázár miniszter úr,...

Jól tette Lázár miniszter úr, hogy beperelte ezt a nyugdíjast?

Figyelt kérdés

Lázár az akkor 73, most 76 éves asszonyt azért jelentette fel, és citálta bíróság elé, mert az általa vezetett helyi egyesület a 2022-es választási kampányban megjelentetett két szórólapot, amelyben őszintén kifejtették Lázár János életvitelével, vezetési stílusával, hatalmi módszereivel kapcsolatos értékítéletüket. Szabó Margit a perben azzal védekezett, hogy az általuk terjesztett lapokon közölt információk megállják a helyüket, újságcikkekkel igyekezett ezt bizonyítani. Szerinte egy jogállamban nem neki kellett volna magyarázkodnia, és Lázárnak közszereplőként el kell viselnie a bírálatot, a kormánypárt meg országszerte durvább, sértőbb szlogenekkel szokott élni.

Lázár és a nyugdíjas ügyét első fokon Csongrádon tárgyalták még tavaly májusban, akkor két év próbára bocsátották a nőt, de a miniszter súlyosbításért fellebbezett. A jogerős ítéletet a Szegedi Törvényszék hozta meg másodfokon, amelyben a próbaidő hosszát egy évre csökkentették, az asszonynak pedig 10 ezer forint perköltséget is ki kell fizetnie Lázár Jánosnak.


tegnap 15:13
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
19 szavazat
 1/6 anonim ***** válasza:
84%
Már a gyanúba keveredés miatt meneszteni kellett volna Lázárt a tisztségéből.
tegnap 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
91%

Ennek a rohadék hiénának mindene megvan amit csak el tud képzelni egy átlagember, de az öregasszonyt meg kell sz0patni mert őt és az elvtársait, a sérthetetlen állampártot hogyan meri kritizálni bárki.

Remélhetőleg egyszer neki is elő kell majd állni, és az nem egy, de nem is két év lesz a hűvösön.

tegnap 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
80%
Hát, remélem a TISZA rezsim alatt Lázár is azon fideszbűnözők között lesz, akik majd a szegedi Csillag vendégszeretetét élvezik minimum 10 évig.
tegnap 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
13%

Nem értem a kérdést - vagyis dehogy nem értem, a hergelés a célja.

Kérdező, attól mert valaki nyugdíjas lesz már nem vonatkozik rá a törvény? Akkor lehet hazudni, rágalmazni és más jó hírnevéhez fűződő jogát megsérteni?

Egy nyugdíjas már azt tehet amit akar vagy csak akkor teheti ha az egy ballib nyugdíjas?

Lázár már nem perelheti be azt aki rágalmazza? Vagy hogy van, ha egy ellenzéki politikus jelent fel valakit az helyes, ha egy kormánypárti politikus jelent fel valakit ugyanilyen okkal akkor az már nem helyes?

A bíróság nem azért van, hogy ilyen esetekben eldöntse ért-e sérelem valakit az ügyben?

tegnap 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
69%
#4 Hagyd már ezt a süketdumát. Ezzel az erővel az ellenzéki politikusok 0-24 járkálhatnának be feljelenti az összes megafonos csicskát, Rogánt, Bayerzsótit, Menczert stb. az eszméletlen mennyiségű uszító és hazug rágalmazás miatt.
tegnap 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
17%
5: járnak is.
tegnap 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!