Szociális bérlakásrendszer bevezetésével, és a babaváró hitel korhatárának emelésével lehetne ösztönözni a gyermekvállalást Magyarországon?
Drámai adatot tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely szerint 2024-ben soha nem látott mélypontra zuhant a születések száma: tavaly majdnem 8 ezerrel kevesebb gyerek született, mint az előző évben. Ez az Orbán-kormány gazdaság- és családpolitikájának súlyos kudarca – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.
„A kormány hiába beszél a gyermekvállalás fontosságáról, ha közben magyarok milliónak nincs megoldva a lakhatása, az ország számos pontján nincs gyermekorvos, megfelelő bölcsődei, óvodai férőhely és iskola, valamint a folyamatos drágulás bizonytalanságot okoz már a mindennapi megélhetésben is.
Csak egy igazságos, élhető, európai Magyarországon lehet azt várni, hogy a gyermekvállalási kedv nem csökkenni, hanem növekedni fog, mi, szociáldemokraták pedig egy ilyen Magyarországért dolgozunk”
A bérlakás ígérgetés egy bullshit.
Néhány döntéssel, 0 forintból be lehetne dönteni az ingatlanpiacot és leverni az árakat, de nem fogják, mert minden politikus, a legnagyobbtól a legkisebbig ingatlanozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!