Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kinek volt inkább igaza a...

Kinek volt inkább igaza a Rákosrendezőről folytatott vitában?

Figyelt kérdés

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén arról szavaztak a képviselők, éljen e az elővásárlási jogával a főváros. A szavazás előtti vitában Karácsony Gergely kijelentette: "A kormány által dédelgetett projektnek nincs olyan eleme, ami nem ellentétes Budapest és Magyarország érdekeivel", és szerencsére a nemzeti vagyonnal kapcsolatban vannak jogszabályok, amelyeket nem lehet felülírni. Karácsony szerint a szavazás tétje, hogy megőrzi e Budapest a szuverenitását. A főpolgármester kijelentette, a magánérdekkel szemben a közérdeknek kell érvényesülnie, majd a felszólalása végén úgy fogalmazott: „Az évtized legnagyobb lopását akarjuk megakadályozni.”


Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, 5 ezer milliárd forint értékű fejlesztésről van szó, amely sok új magyar munkahelyet teremt, nem mellékesen a negyedik legnagyobb budapesti park jönne létre a jelenleg gazos, szeméttelepként működő területen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy valójában a baloldali városvezetés egy saját befektetőcsoportot akar helyzetbe hozni, már látványtervek is készültek, ezért próbálják megakadályozni a projektet.


tegnap 16:14
A kérdező szavazást indított:
Karácsonynak
Szentkirályinak
25 szavazat
 1/7 anonim ***** válasza:
90%

Engem nem zavarnának a felhőkarcolók ha nem arról szólna, hogy Lölőék meggazdagodnak belőle.


De egyébként mint a vakcinagyár, sose épülne meg.

tegnap 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
90%

Egészen eddig az volt, hogy a város szabályzata tiltja a felhőkarcolók épitését és -asszem a parlementnél- nem lehet magasabb épület a fővárosban.

Egészen eddig az volt, hogy a kormány megvédi a magyar földeket és nem árusitja ki őket.

Egészen eddig az volt, hogy a kormány egyes képviselői és támogatóinak jelentős része, a korábban elcsatolt területeinkért, 100 év után is folyamatosan sir és reviziót követel.


Egészen eddig az volt, hogy úgy gondoltam, hogy ez az ország megmenthető.

tegnap 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
tegnap 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
22%
Tiszának.
tegnap 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

https://www.youtube.com/watch?v=GruzJWTFs3g&t=7693s

Vitézynek.

5000 milliárd sehol sem szerepel. Még csak kötelezettsége sincs semmire az araboknak, akár egy sátrat is felhúzhatna a területen és kész. Vagy akár a vételár többszöröséért továbbadhatja a telket.

Előzetes tervekben (ami még mindig nem kötelezi semmire sem a befektetőt) 10%-os zöldterület arányt mond, csakhogy ebből sehogy sem jönne ki a 4. legnagyobb park, hacsak nem Lölőke matematikaprofesszor számolta. (mellesleg Népliget, Városliget, Margit-sziget, Hajógyári-sziget, Gellért-hegy... nagyobbak, mint a teljes Rákosrendező, amiről itt egyáltalán szó van)

tegnap 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:
Karácsony Gergelynek.
tegnap 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Azért meglátszik hogy gazdaságilag analfabéta a fidesz, nem csak a jelenlegi magánkézbe adások / szerződések miatt, hanem az ország és a beruházásaik alapján is. A lopást csak azért nem hozom fel mert már nincs miért, műveletlen emberek sokasága. Természetesen az összes ellenzékinek igaza volt a gyűlésen.
tegnap 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!