A fidesz azért akarta visszabontani a 10 emeletes panelházakat mert tudták, hogy baj lesz velük?
Azzal indokolták, hogy élhetőbbé akarták tenni az életet az ilyen környékeken:
Az igazi indok lehet, hogy az építőipar megtolása volt. Amennyi ilyen érintett épület van, 100 milliárdos nagyságrendű munka lenne mindet visszabontani. Mészáros cége biztosan elválallta volna.
A lakókkal mit kezdtek volna? Kisajátítás olcsón? Melyik lakó menne bele ebbe? Aztán mit vesz belőle? A csok-osokkal és a befektetőkkel nem tudják felvenni a versenyt, mehettek volna ki faluba lakni abból a pénzből. Leeht, hogy ez lett voln a mellékes cél, hogy lehessen mondani, lám elérték, hogy nőjön a falusi népesség.
Csaka Lézer Jani szokásos baromsága volt
Lézer Jani azt hiszi mindenhez is ért, pedig aza helyzet hogy teljesen alkalmatlan bármire is. Semmihez nem ért.
Annó pl azt mondta hogy azért kellene lebontania felső 2-3 szintet mert a felső 2-3 szinten nyáron meleg van, télen meg hideg. De ugye ha lebontoma felső szintet akkor az alatta lévő szint ami megmarad lesza felső szint...:D
Itt a kiindulási pont az volt, hogy élhetőbb környezetet teremtsenek, szimplán ennyi. Eddig a pontig egyébként Lázár ötlete nem hülyeség, de hát ennek olyan költségei lettek volna, hogy ez az egész már akkor elbukott, mikor még csak gondolatban volt meg. Alapvetően nem volna hülyeség az, ha a 10 emeletes házakat 6 emeletre csökkentenék és akár új lakóparkokat létrehozva onnan az embereket elköltöztetik, ez mindenkinek jobb lenne, aki ilyen környezetben lakik, csak ki a tököm az, aki ezt finanszírozza, érted? Ha ebbe állami pénzt tolnak bele, akkor már elnézést, de nehogy már a közösből oldjuk meg azt, hogy egyesek élhetőbb környezetben éljenek, mert például nekem mi f.sz közöm van ahhoz, hogy egyesek a nagyvárosokban 10 emeletes házban laknak összezsúfolva? Semmi, és nem is akarom, hogy közöm legyen hozzá.
Nem gondolom, hogy az igazi indok az ép.ipar pörgetése lett volna 16-ban, akkor egyébként is pörgött az ép.ipar (konkrétan ezzel el se bírt volna, már ezért is őrültség lett volna ilyenbe kezdeni), és mivel Lázár baromira urbanizációellenes, így szerintem tőle ez hiteles, hogy ezen a problémán akart enyhíteni, de attól még ez úgy őrültség, ahogy van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!