Szerinted is közvetlen államelnök választás kéne?
Figyelt kérdés
Snittpali, Káder és Kaletalin után a súlytalan Sulyok is bebizonyította, hogy a Fidesz és Orbán lekötelezettje. Emiatt alkalmatlan a posztjára. Azt mondom, a köztársasági elnök legyen független, a pártok és a politikusok felett lebegő, köztiszteletben álló, közmegbecsülésnek örvendő személy! Az alkotmány értelmében: A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. Mivel minden hatalom a népé, az állampolgároknak kellene dönteniük egy ilyen fontos ügyben, mint az állam első emberének a személye.tegnapelőtt 10:03
A kérdező szavazást indított:
A népakarat érvényesülése érdekében az államfői tisztséget csak a közvetlen demokrácia eszközével, azaz választás útján legyen mód betölteni.
Jó úgy, ahogy van, nem kell változtatni rajta.
Nem tudom megítélni a kérdést.
15 szavazat
1/5 SzocdemOliver válasza:
Ameddig egy ilyen zsarnoki, korrupt, jogsértő kormány van hatalmon Magyarországon, addig nem lehet az országgyűlésre bízni a köztársasági elnök megválasztásának a feladatát.
A 2010 óta megválasztott köztársasági elnökök listája önmagáért beszél, hogy erre miért van szükség.
2/5 anonim válasza:
Ez egy teljesen jó gondolat, kár hogy nem több annál
Több jogkört is illene ezen államelnök kezébe adni hogy valódi kontrollt jelentsen a kormány számára, és előéletében is pártfüggetlen kellene hogy legyen
Így lenne is értelme ennek a tisztségnek, jelenleg semmi értelme
5/5 anonim válasza:
Hiába teszel fel kérdést a gyakorin, ettől még a parlament fogja választani a köztársasági elnököt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!