Mi a Fidesz valódi indoka arra, hogy megemeli a bírók minimum életkorát?
Figyelt kérdés
30-ról 35 évre. Igen, olvastam az indokolást, több szakmai meg élettapasztalat blabla, de mi a valódi indok? Mi a hátsó szándék?
Nem egészen világos, hogy kinek kedvez vagy épp kinek akar ártani ezzel (pl. a bírósági szervezetrendszernek, de a már ott dolgozó titkárokra és fogalmazókra a korábbi életkori határ vonatkozik, tehát ez nem áll meg).
ma 08:22
1/6 anonim válasza:
El tudom képzelni azt is, hogy konkrét embereket akartak kizárni ezzel. De ez csak egy kósza gondolat.
2/6 anonim válasza:
Szerintem eddig sem ártott volna egy hasonló. A bíróknál igenis fontos, hogy érdemi élettapasztalattal rendelkező emberek legyenek. Amikor polgári perekben olyat kell eldönteni, hogy mi az "ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható", vagy amikor büntetőügyekben olyanról van szó, hogy pl. jogos védelemnél mi az "elhárítás szükséges mértéke", azt én jobban szeretném akár kifejezetten az aggastyánokra bízni. A 30-as éveim elején járok (egyebek mellett jogi tanulmányokkal a hátam mögött), és nekem erős kétségeim vannak, hogy magabiztos és okos döntést tudnék-e hozni ilyen jellegű kérdésekben. Egyébként annyira nem kellett aggódni eddig sem, az csak egy dolog, hogy jogszabály lehetővé tette/teszi a bírói tisztség viselését 29 éves kortól, a gyakorlatban ilyen azért elég kevés van. Ez a korhatár gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki 18 évesen eldönti, hogy bíró szeretne lenni és csúszás nélkül elvégzi a jogi egyetemet és utána minden más szükséges folyamaton is zökkenőmentesen halad, az nagyjából pont 29 éves korára érhet el a bírói kinevezés küszöbére. Tehát a jelenleg hatályos jogszabály egyszerűen nem áll az útjába, lehetővé teszi a kinevezést, amikortól az a feltételrendszer miatt egyébként is először lehet esedékes. Nem biztos, hogy baj, ha ez egy kicsit szigorodik. Nekem az tetszik, ami pl. a UK-ben gyakori. Sok bíró időskorában kerül kinevezésre, egy nagyon sikeres ügyvédi pálya után, már elismert szaktekintélyként.
3/6 anonim válasza:
Nyilván az, hogy a saját bíróikat tartsák pozícióban. Ha nincs, akit a helyükre lehetne tenni, akkor leválthatatlanok.
4/6 anonim válasza:
És csak hogy legyen elképzelésetek róla milyen bírók ezek: Aki ellehetetlenítette a Tolvajkergetők működését, ő is Fideszes hátterű volt. Gondolkozzon el rajta mindenki.
5/6 anonim válasza:
#5
Nem vagy Te maximalista? Azt várod, hogy a megetetett emberek gondolkozzanak? Teli hassal az nem fárasztó?
6/6 anonim válasza:
talán a fiatalabb korosztályban több az antifideszes
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!