Magyar Hang és Magyar Péter tulajdonképpen terrorveszélynek tette ki Magyarországot az álhír megjelentetésével?
Hogy a fenébe nem tudtak volna utánajárni, hogy valós-e az info, mielőtt ekkora hülyeséget megjelentetnek?
Valóban terrorfenyegetettségnek tették ki Magyarországot. Már itt tartunk? Inkább támadjanak minket, bombázzanak minket, csak Orbán takarodjon...?
> Magyar Hang és Magyar Péter tulajdonképpen terrorveszélynek tette ki Magyarországot az álhír megjelentetésével?
Aligha. A média jelentet meg híreket. Mindig lesznek ezek közül olyanok, amik nem felelnek meg a valóságnak. Ebből van, ami szándékosan nem, más meg szándékolatlanul nem. Fokozottan igaz ez olyan helyzetekben, mikor verseny van, hogy ki hoz le előbb egy hírt, és olyan a téma, ahol a híreknek eleve nincs hivatalos forrása, bizonytalanság van, hogy melyik híresztelés, információ valós és melyik az, ami félreértés vagy akár szándékoltan elhintett dezinformáció.
Politikusok meg osztanak meg híreket. Mindig lesz olyan közöttük, ami nem felel meg a valóságnak.
Terroristák meg – és mások is – nem az alapján hoznak döntéseket, hogy mi jelenik meg a médiában. Hiszen a világ különböző médiumaiban megjelent az is, hogy Aszad gépe lezuhant, az is, hogy Abu Dhabiba menekült, az is, hogy már egy hete Moszkvában van, meg a fene tudja még mi nem.
#8 > szíria magyar nagykövetségen ma fegyveresek jelentek meg a hírre.
Pl. ezt is lehetne elemezni. Te azt írod, hogy a *hírre* jelentek meg a fegyveresek. A médiában csak annyi van, hogy fegyveresek jelentek meg, de az leírva, kimondva nincs – maximum sejtetve –, hogy az ominózus hír és a fegyveresek megjelenése között lenne ok-okozati kapcsolat. Arról a hírek nem szólnak, hogy amúgy miért jelentek meg a fegyveresek, mondtak-e, követeltek-e bármit is (legalábbis nem találkoztam ilyennel). Damaszkusz tele van fegyveresekkel, akik mindenfele megjelennek. Nem elképzelhetetlen, hogy tényleg jelentek meg ott felkelők, fegyverrel a kezükbe, de csak azért, hogy hátha hagytunk hátra valami értékeset.
És még abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán tényleg megjelentek-e fegyveresek a magyar nagykövetségnél, hiszen azt előzőleg elvileg kiürítették, nem tudom milyen forrásból lehet tudni – ami megbízható forrás – hogy tényleg megtörtént-e az eset.
Lehet ez a valóságot megmutató hír is, lehet valami félreértés is, meg lehet szándékolt hazugság is. Én honnan tudok meggyőződni, hogy melyikről van szó? A hírt lehozó médium honnan győződött meg róla, hogy melyikről van szó?
Már csak azért is vannak fenntartásaim, mert nehéz elképzelnem a helyzetet. A felkelők épp most győztek, minden kaotikus és szervezetlen, és bár Magyarország onnan nézve egy nem túl jelentős kicsi ország, amiről lehet nem is hallottak még, de valahogy kiemelt gondot fordítanak arra, hogy mit posztolt egy kormányon nem lévő, általuk nem ismert magyar politikus a Facebook oldalán, ráadásul magyar nyelven? Mindezt azután, hogy amúgy Oroszországból már rég hivatalosan is megerősítették, hogy Aszad náluk van?
"A szíria magyar nagykövetségen ma fegyveresek jelentek meg a hírre. "
Episode V: Origo strikes back.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!