Szerinted mi volt Menczer Kicsi Tamás mai előadása?
Elszántan próbálnak fogást találni rajta. Az eddigi lejáratósdi nem nagyon jött be, most az lehetett a cél amit 10 mond, hogy úgy kihozzák a sodrából, hogy tettlegességre vetemedjen. Ezzel le lehetett volna rántani a sárba, de mivel nagyon okosan nem tett ilyet, Menczer addig ficergett előtte, míg MP meg nem lökte. Így legalább ezt lehet a kormány médiában mutogatni. Más kérdés, hogy egy Menczertől 20 kilóval könyebb, egy fejjel alacsonyabb ember egy kartondobozzal, amiben max. 5 kiló mikuláscsomag volt, mennyire tudta meglökni, ahhoz, hogy olyan látványosan megtántorodjon.
A másik narratíva, hogy Péter hogy megijedt Menczertől. Én nem látok ijedtséget rajta, amikor Menczer felbukkan, csak egy olyan bosszúsan kételkedő arckifejezést, hogy "na, már csak ez a vadbaom hiányzott ide".
Legjobb lett volna, ha nem szól semmit, megvárja, míg Menczer végre befejezi a jelenetét, de ehhez egy jógi türelme kellet volna.
Szerintem ezután a Fidesz (főleg, hogy Orbán elismerte és legalizálta Menczer akcióját) addig fogja feszíteni a húrt, míg egyszer a TISZA követői össze nem csapnak a most már rendszeresen odarendelt "nyugdíjas kommandókkal".
Igen, egy jógi türelme kellene. De ha az ember fejéhez olyanokat vágnak, hogy "még a saját gyerekeid sem szólnak hozzád", akkor bizony viszketni kezd minden ember tenyere.
Mocskos dolog a politika, és ezt a Fidesz világklasszis módon műveli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!