Magyarországon háborús infláció helyett Orbán infláció van?
5, emberek hallnak meg az országban azért, mert nem érkezik órákon át a mentő hozzájuk, vagy, ha be is jutnak a korházba, akkor azért, mert nem kapnak megfelelő ellátást. A MÁV, már akkor is késik, amikor fél órákkal hosszabbitják meg a menetidőt, hogy ne tűnjön késésnek. Fizetitek az útdijat a benzinben, közben az utak, meg lassan már járhatatlanok, a közoktatás szinvonaláról és az elért eredményekről, már nem is beszélek.
Az országban államcsőd van, semmi sem működik, ami állami fenntartású.
Akármekkora hlyeségnek is tartod, amit irtam, én tartom, amit én irtam.
Magyarországon államcsőd van.
7, az államnak vannak fenntartási kötelezettségei, amit a törvény ir elő számára, ha ezt nem tartja és nem tudja működtetni őket, az számomra, felér egy államcsőddel.
Én nem keverem a fogalmakat, én a mai magyar közállapotok és az államcsőd fogalma közé egyenlőségjelet teszek.
Ezért beszéltek el egymás mellett mert különböző értelemben használjátok a csőd szó jelentését:
Államcsőd:
Az államcsőd ha egy szuverén állam kormánya elmulasztja vagy megtagadja adósságának esedékes visszafizetését. A csőd és fizetésképtelenség kifejezéseket ebben az összefüggésben felcserélhetően használják.
Csőd:
2. Átvitt értelemben: Nagy sikertelenség. Egy szervezet, mozgalom működésében a teljes eredménytelenség, vagy egy törekvést követő kudarc; teljes felbomlás, vereség,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!