A Fidesz-kormány legnagyobb szemétségei között
tartható számon a munkanélküli járadék 3 hónapra
rövidítése?
Figyelt kérdés
Szerintem emiatt sok ember ragad a szarban, mert inkább nem mond fel a szar munkahelyén, mert 3 hónap kevés idő új munkahelyet találni vagy elvégezni egy képzést amivel jobb esélyei lennének. Munka mellett meg nagyon nehéz, főleg hogy sok helyen rugalmatlanok. Ha lenne min. 1 év az időtartam, mint az EU-s országok többségében, az sokkal több lehetőséget jelentene, mert egy minimális anyagi biztonságot az is ad. Lehetne megfontoltabban munkát keresni, nem kellene egyből beleugrani a szarba, mert kell a pénz az embereknek, így nem lennének annyira kiszolgáltatva a munkáltatóknak sem. És ahogy mondtam, több képzés, tanfolyam, jogsi, nyelvvizsga, szakma beleférne ebbe az időbe, amivel aztán több lehetőség lenne.
nov. 1. 13:58
1/8 anonim válasza:
Én is voltak ilyen helyzetbe, és az is pofátlanság ha letelik ez a 3 hónap akkor törölnek a hivatalos statisztikákból mint munkanélkülit. Sőt, meg se várják ezt a 3 hónapot, igazából csak 2 hónap és 1 hétig számítasz munkanélkülinek, ugyanis az utolsó részlettel együtt küldik a határozatot, hogy kitörölték az adataimat a munkaügyi központ nyilvántartásáról, és még 9 hónapig nem is regisztrálhatok újra. Tehát megszűntem létezni az államnak mint probléma, nem csúfítom Orbán statisztikáit.
Az a 4,5%-os munkanélküliség csak azokat veszi figyelembe akik az elmúlt 2-3 hónapban lettek munkanélküliek. De becslések alapján a valós munkanélküliség, vagyis azok akik nem tudják kihasználni munkakapacitásukat 19%-os már az országban, és még ez is növekszik most.
nov. 1. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
2/8 anonim válasza:
És akkor van a másik véglet, hogy az emberek mennyire pofátlanak, hogy megvan az új munkahelye, de nem jelenteti be még magát csak egyszerűsítettre, és egybe kikéri a 3 hónapos munkanélkülit, majd utána jelenteti be magát, úgyhogy igazából munkanélkül nem volt egy napot sem.
Az egész munkanélkülit el kell törölni a fenébe és újragondolni teljesen máshogy.
nov. 1. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
3/8 anonim válasza:
Pl. igen.
nov. 1. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 anonim válasza:
Orbánék undorító aljas bagázs, ideje volna eltakarítani őket a földről
nov. 1. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
5/8 anonim válasza:
Ezt megérdemlik az emberek. Volt a rokkantak fűnyíróelv szerinti visszaminősítése. Aki nem volt rokkant, mind tapsikolt neki. Aki nem munkanélküli, soknak tartja a 3 hónapot is, mert nem akarnak dolgozni. Jó pár csoportot fellehet sorolni és a többiek mindig örülnek neki.
nov. 1. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
6/8 anonim válasza:
Az egyik legjobb döntés volt.
nov. 1. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
7/8 anonim válasza:
#5 Orbánék pontosan ismerik ezt a magyar mentalitást. Tökéletesen működik az "oszd meg és uralkodj" politikája. Ezért lehetett egymás után több társadalmi csoporttól is elvenni, mert pontosan tudták, hogy akiket nem érint, az nem fog kiállni mellettük, sőt sokan tapsolnak is nekik (pl. "A rokkantak nagy része csaló", "táppénzcsalók", "csak az munkanélküli, aki igazából nem is akar dolgozni" stb.). Ezért tudta a hatalom ezt eljátszani. Mert a társadalmi szolidaritás Magyarországon szinte nem létezik. Ennek a mentalitásnak kb. az a lényege, hogy "nem érdekel, ha másoknak szar, nekem ne legyen az", sőt örülnek, ha másnak még rosszabb, mint a saját megkeseredett életük. Nem is igazán az a nagy baj, amit Orbánék csinálnak, mert az csak következmény. A fő baj ez a mérgező, toxikus, egymást semmire nem becsülő, lehúzó mentalitás. Az örökös széthúzás (ahogy eleink mondták: a "turáni átok"). Viszont amíg ez megvan, addig ezek az emberek - már bocsánat - pontosan ezt a kormányzást érdemlik meg, amit Orbánék csinálnak.
nov. 1. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
8/8 anonim válasza:
#6 Mi? A munkanélküli járadék 3 hónapra csökkentése? Normális vagy? Sok volt a kannás bor vagy te is ilyen fityfaszos szardarab vagy?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!