Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Komolyan jobb a magyar emberek...

Komolyan jobb a magyar emberek szerint, ha intézetben él a gyermek, mint egy meleg párnál?

Figyelt kérdés

Ezt csak azok tudják alátámasztani, akik hasonló területen dolgoznak. Egyre nagyobb baj van az országban. RENGETEG csecsemőt hagynak a kórházakban, már nem tudják hová tenni szegényeket, eljutottunk oda, hogy új szociális helyeket fognak nyitni mindezt úgy, hogy alapjáraton hiány van a szakemberekből a mostani szociális intézményekben is. Hatalmas probléma lesz a gyermekvédelem terén, komolyan nem értem, hogy ezek után hogyan gondolhatják azt vallási okokra hivatkozva, hogy túlzsúfolt, sokszor embertelen körülmények között tartott intézetekben jobb sorsa lenne a gyermeknek, mint egy meleg párnál... Nyilván nem azt mondom, hogy az összes létező meleg párnak adjunk a kezébe egy csecsemőt, feleljenek meg az adott körülményeknek szigorú felügyelet mellett.

Elszomorító, hogy ideológiai és vallási berögződés miatt gyermekek élete megy tönkre, (nézzétek már meg a statisztikákat, hogy intézményi gyerekek mire viszik)... Gyermeket érintő problémánál pont annak kellene az elsőnek lenni, ami a gyermek érdekeit képviseli, nem pedig annak, hogy szerinted mi bűn vagy természetellenes.


tegnap 23:06
A kérdező szavazást indított:
Támogatnám, hogy a meleg párok örökbefogadhassanak
Nem támogatnám akkor sem, ha a gyermek intézetbe kerülne
19 szavazat
 1/8 anonim ***** válasza:
37%
Nem kell, hogy meleg párnál éljen, amikor vannak heterok is!
tegnap 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
42%
Még ennél is nagyobb bajok vannak ebben az országban, így erre sokat kell még várni, ha egyáltalán lesz olyan fejlett, hogy meleg párok is örökbe fogadhassanak. Sok a bigott, magát szentnek tartó perverz, akik ezt nem fogják engedni.
tegnap 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
56%
Egyetértek az elsővel. Milyen alapon kapnának a melegek babát, amikor a normális pároknak is éveket kell várni rá, ha kapnak egyáltalán
tegnap 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
12%

Én inkább megfordítom a kérdést:

Melyik gyermekotthonos gyerek vágyik meleg szülőkre? Tudod te mekkora homofóbia van az ilyen otthonokban?

Előbb ezt kéne rendbe tenni, most ha egy homofób cigány gyereket melyik meleg pár fogadna örökbe?

tegnap 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
70%
Inkább az a kérdés hogy hol van nagyobb esélye tisztességes embernek felnőni? Hol van kitéve kisebb erőszaknak, több gondoskodást hol kap a gyerek? Melyik helyen a kettő közül tudják jobban támogatni a céljait iskoláztatni stb?
tegnap 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
25%

#5 egy homofób gyerek akik azzal szekálnak a suliban mert a szülei melegek az nem lesz boldogabb a meleg párnál, mint a gyerekek otthonban.


Értem az érved.. de a valósághoz van igazítva. Jó lenne, de nem ilyen fekete fehér minden.

tegnap 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
57%
#4 Egy kisbaba mióta homofób?
tegnap 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
38%

természetesen arra a kérdésre, hogy mi a jobb, az intézet, vagy egy homoszexuális pár az a válasz, hogy a homoszexuális pár. fényévekkel.


csak a kérdés hazugság. egy ordas nagy hazugság.


nem azért nincs hová tenni a csecsemőket, mert nem lenne, aki örökbe fogadja őket. lenne. nem is kevés. egy csecsemőre, ha azt akarsz, 3-4 évet is kell várni. nem lehet örökbe fogadni őket. senkinek.


a számok kb. úgy néznek ki, hogy évről évre huszonpárezer gyerek él állami gondozásban. ebből 2000 aki örökbe fogadható, ebből kb. 1000 kerül örökbe fogadásra és kb. 1000 új termelődik.

az az 1000, aki bent marad a rendszerben, bár örökbe fogadható lenne, az beteg, sérült, alkohol, nikotin vagy kábítószer függő (mert az anyja is az volt), meg idős. ezért nem fogadják őket örökbe. ringathatod magad abba a hitbe, hogy a melegek, azok szentek, azok elviszik az ilyen gyerekeket is, de csak áltatod magad. mindenki egészséges gyereket akar. mindenki.

és aki esetleg nem, azt jobban teszed, ha gyanakodva kezeld.


ahhoz, hogy egy gyereket örökbe lehessen fogadni, vagy el kell venni szülőtől véglegesen ami kb. sosem történik meg elsősorban a liberális, megértő törvényeink miatt, vagy a szülőnek le kell mondania róla.

na ez utóbbi, ami szintén nem történik meg.

mert ő majd összeszedi magát, lesz munkája, lakása, leszokik stb. már csak pár hét, egy-két hónap és rendben lesz. és látogatja a gyereket. rendszeresen. néhány havonta. éveken keresztül. hogy még elvenni sem lehessen tőle.


ez a valóság.


a homoszexuálisok örökbefogadása csak annyit "javítana" a dolgon, hogy még többen várakoznának arra a kevés gyerekre.


úgyhogy nem. ez nem a gyerekekről szól. aki azzal jön, hogy mennyivel jobb lenne egy homoszexuális párnál, mint intézetben, az hazudik. nem a gyerekek érdeklik, mert ha azok érdekelnék, akkor azzal a huszonezerrel foglalkozna akiket a törvényeink miatt nem is lehet örökbe fogadni és ezért intézetben nőnek fel, nem pedig azzal az évi ezerrel, akiket lehet és el is kapkodják őket, mint a cukrot.

ma 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!