Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Igaza van Ákosnak, hogy az ő...

Igaza van Ákosnak, hogy az ő sikere nem a jelenlegi kormányzatnak köszönhető?

Figyelt kérdés

Ákosnak nemrég jelent meg a Metropolis című dupla stúdióalbuma, amely néhány nap alatt aranylemez lett. A lemezbemutató koncertet december 14-én tartják a Papp László Budapest Sportarénában. Az énekes-dalszerzőt a lemezről és annak fogadtatásáról is kérdezte az Index nagyinterjújában. Az Index munkatársa az interjú során azt is felidézte, hogy a lemezről szóló híradások alatti kommentekben nem feltétlenül a mondanivaló alapján „bélyegezték” meg az előadót. Az újságíró úgy összegezte a szóban forgó hozzászólásokat, hogy „Ákos a NER s*ggét nyalja, és öntik rá a közpénzt”.


Ákos ennél a pontnál leszögezte, „harminchat éve vagyok a pályán. A következő miniszterelnökök alatt töltöttem meg sportcsarnokokat: Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon. Én játszottam a legtöbbször az egykori Budapest Sportcsarnokban, lassan már hazajárok koncertezni a Papp László Arénába. Ezek után nyugodtan kijelenthetjük, hogy aki szerint az én sikerem a NER-nek köszönhető, az egyszerűen nem beszámítható. Még az ártó szándékú »kritika« is eldadogja, hogy Ákos a saját jogán az, aki” – hangsúlyozta.


ma 14:11
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
22 szavazat
 1/8 anonim ***** válasza:
57%
fideszbérenc, fuuuuujjjjj
ma 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
83%
Soha nem szerettem a zenéjét, de Ákos bőven a NER előtt lett sikeres...viszont jelenleg öntik rá a közpénzt.
ma 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
81%
Majdnem olyan szar mint Thot Gabi
ma 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
85%

Részben igen, részben nem

A Bonanza Banzai és Kovács Ákos, mint brand, bőven a rendszerváltás előtt kezdődött és bőven letett annyit az asztalra a 90es években is, ami legitim előadóvá tette. Viszont, és ezt egykori rajongóként irom, hogy 2006 után érezhetően felült a politika vonatára, de a lehető legrosszabbul.

Bródy úgy tud hiteles maradni, hogy ő is elmondja a véleményét, de ő sosem állt ki egy darab politikus mellé, nyiltan a politikai szinpadon és terjesztette azt, amit a politikus mond, ehhez képest Ákos, vizont megtette. Szerintem ez rohadt nagy különbség és ez az, amit nem kellett volna és, ugyanez igaz arra a pár előadóra, Tóth Gabitól, Győzikén át, Nagy Ferótól az Eddáig.

Van a politikai véleménnyilvánitás és van nyiltan kampányolni és politizálni egy politikus mellett, úgy, hogy lehet, hogy a másik térfélen is vannak rajongóid. Számomra ez visszás. Nem kicsit, nagyon.

ma 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
67%
#2 Arról nem beszélve, hogy a NER előtt lett fideszes, nem úgy, mint mondjuk Gáspár Győző.
ma 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Humoros kedvében lehetett.
ma 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 2*Sü ***** válasza:
87%

Itt különböző állítások mosódnak össze.


Ákos nem a NER-nek köszönheti azt, hogy sikeres, országszerte ismert zenész. Nyilván már volt mögötte egy hosszú sikeres karrier még a NER létrejötte előtt is, mind a fogalommá vált Bonanza Banzai idején is, meg utána a szólókarrierjében is.


Az, hogy Ákos a NER-nek nyal, az is kétségtelen. Bár a fene tudja. Ákos a zenéjében régebben is foglalkozott politikával, van egy önálló politikai, erkölcsi értékrendje, világnézete. Hogy most számításból dörgölőzik-e a NER-hez, vagy megtalálni vélte a NER-ben azt az értékrendet, amit önállóan is vall? Sejtésem szerint ez inkább kölcsönhatások során alakult így, tehát is-is.


Bár itt kérdés, hogy Ákos lovagolja-e meg a NER sikerét, vagy NER használja-e Ákos sikerét. A válasz szerintem itt is az, hogy is-is.


Hogy Ákos komoly – anyagi és nem anyagi természetű – támogatást kap a NER-től? Ez kétségtelen. Ahogy az is, hogy ebben nem önmagában a zenéje játszik szerepet, hanem a politikai véleményformáló szerepe is. Hogy sokan Ákost a NER mellett való kiállásán keresztül ismerték meg jobban és kedvelték meg, ami a jelenlegi népszerűségén azért dob? Könnyen benne van ez is a pakliban, de nem gondolnám, hogy a koncertre látogatók többsége lenne ilyen.


Hogy a jelenlegi albuma zeneileg jó-e? Hogy ha nem lenne NER, ha mondjuk 1990-et írnánk az akkori politikai viszonyok között, akkor is ugyanilyen sikere és médiafénye lenne-e egy hasonló zenei és szöveges tartalommal rendelkező albumnak? Valószínű nem pontosan ilyen, de közel hasonló. De nem tudom, még nem hallgattam meg az albumot, csak pár számot hallottam belőle.


Habár az, amit Ákos a a színpadon kívül mond az számomra távoli, amivel sokszor nem értek egyet, nem tudok vele azonosulni, mindezek ellenére Ákos kétségtelenül jó minőségű zenét és jó minőségű szöveget gyárt, nyilván a popzene mércéjével mérve – ami persze lehet a te stílusod, lehet neked tetsző, meg lehet nem a te stílusod –, amivel önnön jogán is sikerre van ítélve.

ma 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

"Bródy úgy tud hiteles maradni, hogy ő is elmondja a véleményét, de ő sosem állt ki egy darab politikus mellé, nyiltan a politikai szinpadon és terjesztette azt, amit a politikus mond, ehhez képest Ákos, vizont megtette. Szerintem ez rohadt nagy különbség és ez az, amit nem kellett volna és, ugyanez igaz arra a pár előadóra, Tóth Gabitól, Győzikén át, Nagy Ferótól az Eddáig."


A Jánosról van szó? Arról a Bródy Jánosról, aki szerepelt az SZDSZ, sőt talán még később az MSZP kampányfilmjében is? Arról a Bródy Jánosról, aki rendszeresen zenélgetett az MSZP színpadán? Aki sokszor volt már vendég az ATV-n, kifejteni a véleményét a kormánypártról, sőt aki dalt írt róla? Most halál komolyan egy vérkomcsi, fröcsögővel jössz példaként? Figyelj, ha esetleg mondtad volna, mittomén Tarján Zsófiát vagy Lovasi Andrást vagy Lázár Domokost, akkor azt mondom OK, de utóbbi kettőre is lehet csak azért mondom, hogy OK, mert nem tudok róluk mindent, de Bródy, b.szd ki (már elnézést)??? Komolyan? :D Bródy egy kiváló zenész, dalszövegíró, egy kellemes hang, ebben kitudok egyezni.


Figyelj, én azt sem értem egyébként, hogy egyáltalán miért kell egy zenésznek, énekesnek, előadónak, színésznek politizálnia a publikum előtt. Mert nem vitatom azt, hogy joga van hozzá, csak nem értem miért kell ez. Elvenni sem szeretném tőlük a hitelességet, de azért hát művész ember az ország lakosságának a zöme? Nem! Az ország lakosságának a zöme beosztott, alkalmazott, diplomás, szakmunkás, segédmunkás, az élete arról szól, hogy reggel kelünk, munka. Vagy megmondják mit kell csináljak és attól van herótom vagy megkell mondjam mit csináljanak és attól van herótom, ez az átlag és egy ilyen átlag embernek már elnézést de előbb vagyok kíváncsi a véleményére, miként látja a saját és környezete helyzetét, mert velem őröl egy malomban.

Mindig úgy gondoljuk, (vagy legalábbis én így gondolom vagy csak szeretném azt hinni), hogy ezek az emberek intelligensek, hisz művészek (valódi művészek, nem ilyen trendingre hajtó, pillanatemberek), de intelligens ember az, ki nem tudja felmérni, hogy a hallgatói, nézői körében teljesen vegyes társaság van politikai hovatartozás szerint? Miért kellene tudnom azt, hogy mi az, ami szétválaszt minket, mikor a zene, a film, a színház az, ami összekötne minket? Egy olyan klasszikus terület, ahol különböző emberek ugyanazért járnak, egy közös nevező a különböző emberek között és az, aki a színpadon áll, az volna a közös nevező, és ebbe Ő belerondít azzal, hogy megmutatja mi az, amiben különbözhetünk. Másrészt színházba, koncertre az emberek azért járnak, hogy kipihenjék ezt a kib.szott zajt, ami van körülöttünk a hétköznapokban és a politika is egy jelentős zajforrás. Tehát oda pihenni, kikapcsolni jár az ember, nem azért, hogy ott is azt hallgassa és ez igaz nyilván Ákosra is, ha Ő sem tudja ezt felmérni, én Őt nem hallgatom, így nem tudom, de igaz abszolút Bródyra is, pláne igaz az összes ilyen f.szom-b.szom pillanatemberre a trendingben, aki konkrétan befingik a klipbe és/vagy a szövegbe egy Orbánozást, vagy NER-ezést, egy Lölőzést és így ennyi, és ennyi elég egyébként a közönségének is (ezért nem tudja elmondani sem, hogy mi a baja, mert baja az éppen lehetne vele bőven, de megfogalmazni nem tudja, mert csak felül erre a vonatra és így ennyi, ja... anyámnak írok sms-t és az Orbán les, bazz, az milyen oltás már gec?). Tolja ezt a közönségének, annak, aki politikailag vele egyetért, aki meg nem, az meg lehet otthon marad, na nem biztos, de lehet. És tényleg kifizetődő ez a dolog, van értelme? Hogy akár csak megadni az esélyét annak, hogy valaki nem jön el megnézni engem, mert politikailag nem értünk egyet és nálam ez elkerülhetetlen, hogy kibukjon ez a nézeteltérés a koncertjeimen? Mert mondom lehet nem az a baja, hogy számára ez elfogadhatatlan, hogy politikában szemben áll a kedvelt zenészével, hisz különbözőek vagyunk, hanem az, hogy koncertre pihenni, kikapcsolódni megy, nem ezért.

ma 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!