Más is úgy gondolja, ha a kormány ismét elkezdsz osztogatni, amit már be is jelentettek, akkor MP esélytelen lesz 2026-ban?
Most mehint úgy tűnik , hogy megveszik az embereket. MP ebben nagyon úgy tűnik, hogy nem fog tudni harcolni, mert forrásuk hasonlóhoz nulla.
Én ismét úgy gondolom, hogy ahogy eddig, az emberek a zsebük alapján fognak szavazni,nem pedig erkölcs és jóérzés alapján .
Nagyon nem kell osztogatni, mert amúgy sincsenek sokan a Tisza pártban, akikre az egyéni körzetekben lehetne szavazni, pedig 106 is van belőlük. Eddig MP-n kívül nincs más ismert arc.
Amúgy milyen osztogatást jelentettek be?
3, Ez érthető, de vannak határidők, amiket be kell tartani a jelölésnél, az ajánlások gyűjtésénél, szóval nem lehet csak két nappal szavazás előtt szólni, hogy egyébként X és Y a jelöltek.
Szóval kellenek az előkészületek, és az emberekkel is meg kel ismertetni a jelölteket, mert ismeretlenekre nem nagyon szoktak szavazni.
#3
A legnagyobb hülyeség, amit lehet tenni. A választások előtt nem lesz idejük a fideszes hazugságra reagálni, így az emberekben csak a fideszes propaganda marad meg és a rá adott válasz nem.
Eddig is mindig az működött, amikor már jó előre elkezdték lejáratni és a jelöltnek volt ideje lefegyverezni a propagandát. Meg lehet nézni Karácsonyt, akit mindennel támadtak már és még mindig megválasztják.
"Eddig is mindig az működött, amikor már jó előre elkezdték lejáratni és a jelöltnek volt ideje lefegyverezni a propagandát. Meg lehet nézni Karácsonyt, akit mindennel támadtak már és még mindig megválasztják."
Nagy valószínűség szerint az ellenzéki jelöltek nagyon nagy többségénél sajnos működik a lejáratás és a mocskolódás. Még ha nem is nagyon működne, akkor is nagyon kevés olyan ember van, akit annyira hidegen hagynak az ilyen típusú támadások mint pl. Magyar Pétert. Ezért van szükség erre a taktikára.
#8
Akkor működik, ha nem csinálnak vele semmit. MP-nél azért nem működik, mert ő lejáratja saját magát segítség nélkül.
Pont úgy lehet ezt elkerülni, ha a választás előtt van elég idő átadni a jelöltek üzenetét, hogy miért nem igaz, amit a fidesz állít. Ez akkor lehetséges, ha nem utolsó pillanatban lesznek meg a jelöltek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!